Zenés-verses est 200 évvel Petőfi nyomában
A hétköznap esti időpont ellenére szép számmal gyűlt össze a közönség. Ez nem meglepő, hiszen magyarországi vendégelőadók fogadása mindig különleges alkalom egy ennyire távol eső, kis túlzással, a világ végén működő közösség életében. Lázas készülődés és nagy izgalom előzte meg a vendégek érkezését. A legnagyobb „riadalmat” az okozta, hogy a Magyar Ház ódon zongorája vajon kellőképpen fel van-e hangolva. Ugyanis nem mostanában történt meg, hogy ennyire szakavatott művész szólaltatta meg a billentyűket. Bár nem szólt tökéletesen, de az egyesület öreg zongorája nem hagyta cserben a közösségét. A hallgatóságot teljesen megbabonázta, ahogy Jávori Ferenc ujjai alatt felcsendültek a különféle dallamok. Ilyen pillanat volt, amikor megszólalt a Hegedűs a háztetőn emblematikus dala. A zongorajáték varázsán túl a másik meglepetést Lutter Imre okozta. A közönség nagyobbik része szavalásairól ismerte őt, így kellemes meglepetés volt hallani azt is, ahogy énekel.
Ha már a szavalásnál tartunk, természetesen versekből sem volt hiány. A magyar irodalom klasszikusainak válogatott gyöngyszemeiből állt össze az előadás, amit a hamisítatlan klezmer zene tett még színesebbé. Nem szokványos előadás volt ez: Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós és további nagy költőink egész sora lett a színpadra idézve. Mi több, alkotásaik némiképp más szögből kerültek megvilágításba. Onnan nézve pedig megtapasztalhattuk, hogy a szabadság és szerelem mellett mit is jelent az a „pesti életérzés”. Ahogy érzékeltem, az előadás végére sokakban felerősödött a honvágy érzése.
Az egyesület abban a szerencsés helyzetben volt, hogy Lutter Imre és Jávori Ferenc két teljes napot töltött a Vancouver-szigeten, Nanaimo városában. Így a közösség néhány tagja, köztük én is, jobban is megismerkedhetett a művészekkel. Volt idő és alkalom kellemes sétákra és hosszú beszélgetésekre. Az ilyen beszélgetések pedig hosszú időre megragadnak az ember fejében, akárcsak a felejthetetlen előadás.
