Nagy örömömre szolgált találkozni a jönköpingi magyar közösséggel. Régóta vágytam erre a találkozásra, ahová egy klasszikus zenei magyar koncerttel készültem. Több generációval találkozhattam: 1956-os menekülttel, erdélyi magyarokkal, akik már 25-30 éve vannak itt, második generációs magyar fiatalokkal, akik már itt születtek, és találkoztam magyarországi magyarokkal is, akik ezt az országot választották a jólét reményében.
Különböző sorsok, személyes történetek, több generáció találkozása a jönköpingi katolikus templomban, egy ökumenikus istentiszteleten. A nemzeti összetartozás, a közös nyelv, a közös kultúra összehozza a magyarokat. Az istentiszteleteket szép számmal látogatják katolikus hívek is, annak ellenére, hogy nincsen katolikus magyar pap. Sokaknak fontos, hogy a magyar anyanyelvükön hallhassák az istentiszteletet.
Az istentiszteleten mindannyian emlékeztünk, hiszen október hónapja sok emlékezetes évfordulót hordoz magában. „Október fájdalmas megemlékezés számunkra. Három évforduló, mely minket valamire kötelez. Kötelez arra, hogy előttünk emberek voltak, hősök voltak, akik tudták, hogy adott időben, mikor, hol és mit kell tenniük! Ezeket az embereket valami belülről hajtotta. Hajtotta őket a nemzet iránti szeretet és egy belső kényszer. A hívő ember belső kényszere." – mondta Molnár-Veress Pál.
- 1849. október 6-án az aradi vértanúkra emlékeztünk.
- Október 23-án az 56-os forradalomra és szabadságharcra emlékezünk. Egy picinyke, porszemnyi népnek csodálatos kiállására, mely talán akkor kezdte az első szegeit verni a kommunista és szocialista rendszer koporsójába.
- És elérkeztünk a reformáció 500. évfordulójára. Hiszen 1517. október 31-én tette közzé Luther Márton wittenbergi ágoston rendi szerzetes híres 95 tételét. A vitaindító írásnak szánt dokumentum, korszakhatárnak bizonyult a kereszténység történetében, mely a reformációval bekövetkező egyházszakadáshoz vezetett..
A napi ige a következő volt Lukács evangéliumából: „Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert, ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg.”
A tiszteletes úr visszaemlékezett az elmúlt 30 évre. Hiszen jövőre lesz 30 éve, hogy Svédországba érkezett. „30 év betekintést adott arra, hogy megismerjem nagyjából a Svédországi magyarok jelentős részét vagy megismerjem Észtországban, Finnországban, Norvégiában az ott élő magyarok mentalitását, életútját. Sokan mondták el a 30 év alatt, különböző beszélgetésekben, mit sikerült elérniük itt az idegenben. És azt mondhatom, hogy sok más néphez, nemzethez viszonyítva egészen elöl állunk abban, hogy szinte mindenki sikerekről számol be. Valóban sikereket érnek el az ide kikerült magyarok, jó névnek örvendenek, és talán örvendenek ma is. Vitathatatlan, hogy hatalmas munka, rengeteg tudás, csodálatos képességek vannak mind e mögött. A legtöbb ember elmondhatja magáról, hogy sikerre vitte az ittlétet. Ugyanakkor azt is tapasztalom, és erről is nyugodt szívvel beszélek, legfájdalmasabb akkor következik be, amikor az ember nyugdíjba kerül”
Nagyon sokan azzal vigasztalják őt is, hogy meglátod, semmire nem lesz időd! És nincs ember, aki ne mondhatná, hogy nincs elmaradt dolga holnapra. „Talán egyetlen egy dolgot szoktam előhozni, ami tényleg ott van lelkemen-szívemen: ott van nagyapámtól egy csodálatos hagyaték, (szigorúan) szellemi hagyatékról beszélek. Nagyapám konzul volt Egyiptomban és Perzsiában, az első világháború idején és az Osztrák-Magyar monarchia egyedüli konzulja. Egyiptomban 1911-től 13-ig, Perzsiában 1914-től a világháború végéig. Levelek garmadája és naplók tömege az, ami maradt utána. A könyvek és a hozzá tartozó levelek, levelezései, mintegy 2500 levél.” Igazi szellemi hagyaték, melyeket feldolgozni szeretne.
A tiszteletes úr beszélt az elmúlásról. Hiszen hivatása során nagyon sok embert megismert, különböző életutakkal találkozott. Sokszor tragédiák tárultak elé. Egyéni sorsok. Az emberek sokszor másféle örökségről beszélnek. Az anyagilag megfogható, a fizikai vagyonról. Mégis, egyre többen keresik meg őt azzal, és teszik fel a kérdést, elsősorban az 56-os generáció még életben lévő tagja: Ha meghalok, mi legyen a könyveimmel? „A tárgyakra van jelentkező, de a könyvekre sajnos nincs. De hát eldobni egy könyvet? Szemétre dobni egy könyvet? Egy magyar nyelvű könyvet itt, az idegenben? Ezt nem lehet, nem illik!”- mondja Veress-Molnár Pál. Gyülekezeti helyüknek Tangagärdén van egy úgynevezett könyvtára, oda lehet bevinni könyveket. Vannak sorozataik, kiegészítik azokat, azonban vannak fölös példányok, el lehet vinni őket. A tiszteletes úr felhozott egy példát. Egy egyedülálló idős magyar hölgy történetét Stockholmból. Halála után a könyvek mellett 70 fényképalbumot találtak. „Jogunk van nekünk, magyaroknak, tudni arról a múltról, amit netán ezek az albumok őriznek. Az 1938-as, 1940-41-es, 1945-46-os évek tárultak elénk, magyarországi, svédországi képek. Minden a szemétbe került volna, hiszen kit érdekel ma már ez? Kezeink közül tűnhetnek el értékek. Mi igyekeztünk ezeket megmenteni, megőrizni a múlt magyar emlékeit.”
A koncerten vegyes műsor-összeállítást adtam elő. Felcsendült az István a királyból egy részlet, egy 16 századi dal: Ének, Szent István királyhoz, Puccini, Cesar Franc, Verdi, a II. világháborúban íródott Fogolyének, Wolf Péter Ave Mariája és a Honfoglalás. Az istentiszteleten orgonán játszott a Svédországban született, magyar származású, Lőcsei Gyöngyi Anna, kántor.
Ezt követően szeretet-vendéglátásban volt része az összegyűlteknek. Ez kitűnő alkalom a találkozásra, beszélgetésre, egymásra figyelésre, akár közös programok szervezésére. Szeretném, hogy a jönköpingi magyar közösség újból egy nagy magyar család tagja legyen, ahol összegyűlünk megemlékezésekre, koncertekre, éneklésre, gyerekfoglalkozásokra, kézműves foglalkozásra, beszélgetésekre.
