Minden részletre kiterjedő, hosszas és alapos előkészítő munka előzte meg a református közösség részéről a január 7-i linz-leondingi ökumenikus eseményt, és az eredmény nem maradt el: a felső-ausztriai magyarok igazán jól szervezett, megindító megoldásokkal tarkított, emlékezetes istentiszteleten vehettek részt a Haidfeldstraße 6. szám alatti református templomban. A „Megbékélés – Krisztus szeretete szorongat minket (2Kor 5,14–20)” bibliai alapgondolatra épített, a reformáció ötszáz éves évfordulójáról is megemlékező istentiszteleten Nagy Károly és Novák Kornélia református, valamint Szabó Ernő és Vencser László katolikus lelkészek szolgáltak. Az orgonánál Benz Heinrik, az osztrák egyházközség gondnoka teljesített zenei szolgálatot.
A szertartás bűnvallási szakaszában magunkba néztünk, és megállapítottuk, hogy miközben a Mennyei Atya megújulást ajándékoz nekünk Szentlelke által, mi még mindig falakat építünk magunk közé, amelyek elválasztanak bennünket egymástól, megakadályozzák az egységünk létrejöttét. „Most eléd visszük azokat a köveket, amelyekből falat építünk, és bocsánatért, gyógyulásért könyörgünk hozzád”, hangzott az ima, majd a felolvasók – Simonffy Erika, Kulcsár Hortenzia, Nagy Judit – által tolmácsolt bűnbánati fohászszavak alatt a közösség két tagja, Fornvald Attila és Botykai Imre a következő feliratú köveket helyezte el falszerűen az oltárasztalon: „szeretet hiánya”, „gyűlölet és megvetés”, „hamis vádaskodás”, „hátrányos megkülönböztetés”, „üldözés”, „szétszakadt úrvacsorai közösség”, „türelmetlenség”, „vallásháborúk”, „megosztottság”, „hatalommal való visszaélés”, „elzárkózás” és „gőg”. Később ebből a tizenkét kőből épült falat lebontották, a feliratokat a kövekről eltávolították és keresztet emeltek belőlük…
Igehirdetésében Nagy Károly tiszteletes az új év kapcsán az „új” kifejezés jelentését kereste. Ez a kis szócska azt érzékelteti velünk, mintha valóban valami új kezdődne el most is a mi életünkben, valami több és jobb lenne, mint az elmúlt évben. Azt az érzést kelti bennünk, mintha az egész eddigi életünk megújulna, ezért ennek a szónak lendítőereje is van – fogalmazott a lelkipásztor, egyúttal arra is emlékeztetett, hogy az idő görgetegében minden a megszokás áldozatává lesz, minden megy majd tovább változatlanul, mert mi magunk nem tudunk megújulni. Hogyan lehetek újjá? – ösztönözte a kérdés feltevését, majd rámutatott arra, hogy az igazán újat Isten cselekedte meg karácsonykor Jézus születésével. „Mert Krisztusban egészen tökéletes, egészen tiszta, egészen eredeti jóság jött el erre a földre és csodálatos harmóniát valósított meg. Teljesen új életformát hozott Krisztus születése az emberi világba. A halálból való feltámadása óta is mint az örök élet fejedelme él és uralkodik” – hangsúlyozta Nagy Károly. Hozzátette: aki Krisztussal hitbeli kapcsolatba kerül, az önmagán is kezdi megtapasztalni az újat. Mert ha egy emberi élet, egy szív összekapcsolódik Krisztussal, egy megtisztult, valóban új élet születik majd ezáltal, amit a Jézussal való közösségben találunk meg. Erre vágyik a mi emberi szívünk, de ezt a merőben újat senki sem tudja elérni egyedül, ezt csak Isten végezheti el – hallhattuk az ige hirdetőjétől. Az ember tegye le önzését és régi önmaga helyett a Krisztustól kapott erő által éljen új emberként új életet, az Isten szerint való újnak megfelelően, mert mi erre vagyunk elhívatva. Bárcsak ebben az évben is sok-sok emberi élet születne így újjá Krisztusban, sok-sok szív újulna meg Őbenne, bárcsak minél többek számára felragyogna Krisztus megfoghatatlan titka! Ő a megengesztelést hozta el számunkra. Amikor kinyújtja felénk szabadító kezét, a megbékélésre nyújtja ki, és azért, hogy mi ezt továbbadjuk. Ennek a szolgálata legyen a mi feladatunk, így áldjon meg bennünket Isten szeretteink, barátaink és minden embertársunk körében ebben az évben – zárta szavait a nagytiszteletű lelkész.
A hitvallás alatt a négy felolvasó által – Froschauer Ildikó, Varga Gabriella, Máthé Gergely, Megyesy Katika – négyszer három gyertya lángja lobbant fel a központi nagygyertya körül, és ez ismét nagyon fontos szimbólum volt a szertartás részeként. Az égő gyertya ugyanis – miként az el is hangzott – mélyen emberi jelkép: megvilágítja a sötétséget, meleget, biztonságot és közösséget teremt. Krisztust jelképezi, aki a világ világossága. Megfogadtuk: Krisztus követeiként továbbvisszük a világba ezt a lángot, a sötétségbe, ahol harcok, széthúzás és megosztottság akadályozzák közös tanúságtételünket. Mert Krisztus világossága hozza el a megbékélést gondolatainkba, szavainkba és cselekedeteinkbe.
A négy lelkész által közösen elmondott áldás szavai után a gyülekezet a magyar és a székely himnuszt is elénekelte, majd gyűjtést rendezett a kárpátaljai Napsugár óvoda, valamint a fiatal erdélyi Gábry Barnabás gyógyítása javára.
Istentisztelet után a gyülekezeti teremben – köszönet ezért Máthé Erzsikének és Gergelynek, valamint a segítőknek – ízlésesen és bőségesen terített szép asztalok, üdítő és vidító italok, körülöttük pedig szívélyes szavak várták a kedves, mosolygós vendégeket.
Végezetül engedjék meg, hogy ideidézzem Máthé Attila szeniornak az általa szerkesztett, immár a 101. kiadásánál járó Magyar SZÓ Mattilától című értesítőlap alkalomra megjelent számának utolsó oldalán megfogalmazott szavait:
„Hitben, reményekben, szeretetben, egészségben és minden más jóban gazdag boldog 2017-es évet kívánok kedves testvéreimnek, honfitársaimnak, barátaimnak! Békét a világnak, szeretetet és megértést az emberek között! Az Úr legyen velünk, áldjon meg és segítsen meg bennünket! Máthé Attila szenior”
Neked is ugyanezt kívánjuk, kedves Attila: sok kegyelmet, sok örömet és minél több boldog pillanatot, erőt és jó egészséget az új esztendőben!
És köszönöm, hogy a felejthetetlen istentiszteleten magam is a felolvasók között lehettem!
