Vasárnap a magyar református istentisztelet után Mayer Judit és Csomós János lelkészek ünnepi műsort szerveztek. Lengyel Ethel saját versét mondta el, Bagdy Zoltán néhány személyes gondolatát és gyermekkori emlékét osztotta meg velünk '56-ról, én népdalokat énekeltem. Közös imádsággal és a himnusszal zártuk a megemlékezést.
Délután a DC Magyar Iskola szünetében elénekeltük együtt a himnuszt, és Tószegi Zsófia Márai Sándor: Mennyből az angyal című versét szavalta el. A gyerekek magyar szalagot kaptak a csuklójukra, vagy a hajukba, és egyesek népviseletbe is öltöztek.
Ezek után a nagykövetségen egy kisebb, zártkörű ünnepségen egy állampolgársági eskütételen vehettem részt, ahol három erdélyi származású ember kapta meg a magyar állampolgárságot. Nagyon megható pillanat volt, mikor az okirat kézbevételét megkönnyezte a tulajdonosa, egy idősebb úr. Azt mondta: el sem hiszi, hogy ennyi év után végre magyar lehet, hivatalosan is. És mennyire nehéz volt neki, mikor nem szabadott magyarul megszólalnia... A ceremónia végén egy erdélyi népdalt énekeltem el. Ez volt a nemzeti ünnep fénypontja: látni, hogy milyen sokat jelent számukra magyarnak lenni. Messze a szülőföldtől, de teljes szívvel magyarok.
A nagykövetség ünnepén sok emberrel találkoztam, akiket különböző helyekről ismerek. Néptánc, Magyar iskola, Washingtoni Magyar Ház, cserkészet... Jó volt őket így összegyűlve, együtt látni. A beszédek, és rövidfilmek vetítése után a Csík zenekar koncertje következett. A koncert után még magyar ételekkel is megvendégelték az embereket.
