Fájó történelem, „határtalan” összetartozás, jövőbe tekintés
Az idei megemlékezés istentisztelettel vette kezdetét. Nt. Fábián Lajos lelkész úr celebrálta azt. A szertartás úrvacsorával zárult. Nagytiszteletű lelkész úr az istentiszteletre felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel várt. A megemlékezést egy könnyű ebéd előzte meg. Utána következett az egy órásra tervezett műsor, mely a Himnusz eléneklésével majd koszorúzással vette kezdetét.
Nagytiszteletű lelkész úr külön Trianon előadással is készült, majd Nagytiszteletű asszony egy korabeli nóta eléneklésével kedveskedett a közönségnek. Sorban utánuk következő előadásomban a világháború lezárásával kapcsolatos érdekes tényeket és évtizedek óta létező tévhiteket mutattam be a hallgatóságnak.
Továbbá beszéltem a „Vörös térkép" (Carte Rouge) keletkezéséről és jelentőségének mibenlétéről. A tényszerű, de száraz adatokon alapuló megközelítésen túl, néhány történet felelevenítésével és egy rövidebb videóbejátszás segítségével emberi sorsokat szerettem volna bemutatni a világpolitikai események árnyékában.
Az előadások között Trianonhoz kapcsolódó versek tették változatosabbá a megemlékezést. Juhász Gyula, Szép Ernő, Szabó Lőrinc versei mellett a közösség két tagjának verse is elhangzott lelkes résztvevők tolmácsolásában. A verses blokkot a Credo Együttes előadásában, Reményik Sándor Templom és iskola című megzenésített verse zárta.
Mielőtt a megemlékezés záróakkordjaként elénekeltük a Székely Himnuszt és nanaimói szokás szerint a magyarok világhimnuszát, elhangzott egy utolsó beszéd. Az általam írt zárógondolatok az országhatárokon átívelő összetartozás és megmaradás üzenetét is hordozták. Úgy gondolom, hogy napjainkra Trianon emléke összekapcsolódik a nemzeti összetartozás érzésével és a jövőbe tekintés fontosságával is. Éppen ezért beszédemet Kölcsey Ferenc soraival zártam:
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!
