„Kicsiny kis fényemmel világítani fogok”
Márton legendája alapján a gyerekek megismerkedtek a későbbi püspök származásával, életútjával, de példaértékű jótékonyságáról, Isten elhívása iránti engedelmességéről is hallhattak. Fáradhatatlan szolgálata a szegények, elesettek, betegek felé követendő példaként elevenedett meg. Kiderült az is, hogy mi köze van Mártonnak a ludakhoz, amik nagy árat fizettek azért, mert elárulták az inkább egyszerű életre vágyó püspökjelölt rejtekhelyét: vacsora lett belőlük. Innen ered a hagyomány, hogy Márton-napon libahúst illik enni. Elhangzott továbbá, hogy valójában ekkorra híztak meg a libák, és ekkortájt ünnepelték a mezőgazdasági munkák, a betakarítás végét, Márton poharával egészítve ki a menüt, vagyis a kiforrt új bor szintén az asztalra került. A liba további hasznosságával is megismerkedtek a gyerekek: a tollát meleg paplan, párna vagy éppen kabát béleléséhez használták fel. Hajdanán pedig íróeszközként szolgált a kihegyezett libatoll. A népi megfigyelések szerint a Márton-napi időjárás a márciusi időjárást jelzi előre – bár abban mindenki egyetértett, hogy ez Kanadára nem érvényes!
Kézművesség is gazdagította a programot: ludak készültek papírtálcából, a Márton-napi lámpás felvonulás hagyományának felelevenítéséhez pedig lámpásokat készítettek a gyerekek. Ehhez kapcsolódott a foglalkozás mottója: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5,16) Felcsendült továbbá a közkedvelt „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok” kezdetű gyerekének is.
„Aki Márton napkor libát nem eszik, egész éven át éhezik!” – tartja a mondás, ezért kézműveskedés után vidám falatozás vette kezdetét a hagymás libazsíros kenyérből, miközben ismerős filmkockák képei villantak fel a vetítővásznon. A ludaké volt továbbra is a főszerep, a jól ismert, nagy klasszikus Lúdas Matyi című magyar mese mosolyt csalt mind a gyerekek, mind pedig a szülők és nagyszülők arcára. Igazi ludas nap volt ez, a következő Márton-napig pedig a foglalkozás végén kiosztott emlékkártyák buzdítottak arra, hogy – Márton püspök példáját követve – jócselekedetekkel világítsunk mások életében.
