Mártát, Magyarországon, 15 éven keresztül a vásárokról, fesztiválokról jól ismert a Ládafia Bábszínház „ládalányaként” ismerhettük meg. A rendkívül színes és sokoldalú, de minden munkájából frissességet, a művészet és a közönség iránti tiszteletet és elkötelezettséget tanúsító művésznő januárban, Hágában állította ki meseillusztrációit, melyeket az elmúlt tíz évben a kétnyelvű Most Magyarul! Hongarije Magazine meserovatába készített. Márta első illusztrációja, amely a lapban Edwin van Schie, a lap igazgatója és szerkesztője felkérésére megjelent, az Árgyilus királyfi és Tündér Ilona volt. A bábelőadást, amelyről a cikk beszámol, egy holland zenetanárnő kérésére készítette, amit Hollandiában több alkalommal is játszottak. A meserovat azóta is működik és töretlen lelkesedéssel közli a művésznő által választott magyar népmeséket és külön az újság számára készített meseillusztrációkat. Az illusztrációkon felfedezhető a bábtervező múlt. A mesehősök arca, kezei, mintha fából lennének kifaragva, mozdulatlanságukban mégis kifejezőek, időtlen vonásaik a mese csodálatos világába röpítenek. Ruháik pedig mintha a legapróbb részletig megálmodott jelmezek lennének. A képek mégis játékosságot, légiességet, könnyedséget árasztanak. A különlegesen igényes anyagválasztás, a papír textúrája, és a színvilág is a mesevilág álomszerűségét hangsúlyozza, ugyanakkor az aprólékos kidolgozottság egyfajta áhítatos légkört is kölcsönöz a képeknek. Friss, de nem mai, ódon, de nem poros. Igazi.
– Kedves Márta! Pár mondattal meg tudnád fogalmazni, mit jelent, jelentett számodra ez a tíz évnyi munka, alkotási folyamat, és az így elkészült képekből megrendezett kiállítás?
– 10 év munkáit, hogy egy kiállításon együtt láthatom, én magam megilletődök. Eleinte kavarodik bennük a múlt és a jelen, majd megszűnnek az időbeli távolságok, és szinte olyan, mintha a legelső rajzot is tegnap készítettem volna. Gyakran szoktam mondani, hogy egy színes mesevilágba születtem, ahol egyszerre vesz körül a misztikum, a varázslat, az ősi tudás, a szakrális és a racionális tér. Ebből a kifogyhatatlan kehelyből igyekszem kiemelni és átadni úgy az értékeket, hogy hasonlóan színes világba varázsolhassam a környezetemet, és ahogyan Ők, a végén én magam is elégedett lehetek.
A "tárlatvezetés", családias beszélgetéssel, zsíros kenyérrel, pogácsával és hosszas búcsúzkodással fejeződött be. Mártára maradt még a kiállítás lebontása, de a felajánlott segítségre bábos múltjából idézett egy humoros, mégis meggyőző érvet: "Egyedül is nehéz!"
Igazi kincs ő a hollandiai magyar gyerekek és felnőttek körében egyaránt, aki tehetségét nem ládába zárva tartja, nem marad rejtve a paraván mögött, hanem egész közel hajol a közönséghez.
