Szépen felöltözve, egymás után, kis csoportokban vonultak be az osztályok tanítónőjük vezetésével ezen a szép vasárnapi napon a New Brunswick-i Szent László római katolikus magyar templomba. A megmérettetésre az iskola növendékei korosztályonként egy kötelező, illetve egy szabadon választott verssel nevezhettek. Az iskola felkérésére zsűritagként vettem részt az értékelésben, és összességében elmondható, hogy a gyerekek nagyon szépen megtanulták a verseket és voltak szép számmal olyanok is, akik kiemelkedően jól értelmezték azokat, érezhető volt, hogy meg is értették a vers üzenetét és sikerült át is adni azt. Mindez azért sem utolsó szempont, mert a gyerekeket hallgatva sokszor el is felejtettem, hogy nekik egy messzi kontinensen, más kultúrában szocializálódva kell helyt állniuk. Rendkívüli nagy segítség természetesen a magyar nyelv és kultúra megőrzésében a szülői támogatás, illetve a magyar iskola és a cserkészet hiánypótló munkája.
Az ABC-osztályt az első, majd a harmadik, a negyedik, az ötödik, a hatodik és végezetül az Mi, vagyis az úgynevezett magyarságismeret-osztály követte. A kötelező darabok között volt Nemes Nagy Ágnes Hol lakik Bors néni?, Weöres Sándor Nyári este, Petőfi Sándor A tavaszhoz, Móra Ferenc Kertem alján, Kányádi Sándor Hallgat az erdő, Áprily Lajos Március, illetve Reményik Sándor Az ige című verse. A szabadon választott versek között pedig Zelk Zoltán, Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Juhász Magda, Gárdonyi Géza, Ady Endre, József Attila és Wass Albert egy-egy műve is elhangzott.
A részvételért mindenki egy József Attila arcképével díszített emlékérmet kapott, a végleges eredményekre azonban még egy kicsit várni kell, hiszen azokat csak az iskola május 18-ai évzáró ünnepségén hirdetik ki.