A költészet napja a nanaimói közösségnél

„…s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.”

/ Gáspár Roland /
gaspar.roland2022 képe
Egy olyan beszámoló alcímének, mely a költészet napja alkalmából, egy kicsiny kanadai diaszpóra közösség életébe próbál betekintést nyújtani, talán nem is lehetne találóbb sorokat idézni: „…s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés”. Ezek József Attila zárósorai A Dunánál című verséből.
Szavalat az irodalmi délutánonKözönség a költészet napjánAz idei emlékplakett tulajdonosa, BarnabásIdézet Petőfi Sándortól

Manapság kifejezetten nehéz lépést tartani a rohanó világgal. Kevesen mondhatják el magukról, hogy mindenre pontosan annyi időt tudnak szánni az életükben, mint amennyit szeretnének.  Így van ez a nanaimói egyesület életében is. Ennek ellenére a közösség tagjai igyekeznek fontos ünnepeink és megemlékezéseink évfordulóján összegyűlni és méltó módon megünnepelni azt vagy éppen megemlékezni a magyarság sorsfordító eseményeiről.

Reményeim szerint, az idei évben két hagyományteremtő kezdeményezéssel is gazdagodott a nanaimói Magyar Ház élete. Ugyanis, idén első alkalommal tartottunk egy különleges irodalmi délutánt a költészet napja alkalmából. A program részeként halhattunk előadást József Attila életéről és munkásságáról, valamint Buda Ferenc kortárs költő életéről. A délután folyamán sok-sok vers hangzott el. Az igazi közösségi élményt pedig az jelentette, amikor a résztvevők közül sokan, felolvasták vagy éppen elszavalták kedvenc versüket. Sőt még a gyerekek közül is voltak néhányan, akik készültek egy-egy verssel. Így a magyar irodalom klasszikusait megidézve méltó módon ünnepeltük a magyar költészet napját.

A Petőfi-emlékévhez kapcsolódóan egy hagyományteremtő kezdeményezést is életre hívtunk. A közösség egyik lelkes tagjának kezdeményezése alapján, saját ötleteimmel kiegészítve, készült egy Petőfi emlékplakett. Ezzel az emlékplakettel az egyesület és a hétvégi iskola vezetősége minden évben egy olyan gyermeket szeretne jutalmazni, aki jeleskedik a verstanulásban, aktív szerepet vállal az ünnepségeken és megemlékezéseken, valamint kiemelkedő munkát folytat a nanaimói közösségben.

Az emlékplakett hátlapjára Petőfi Sándor Az árva lyány című verséből került mottó. Az alábbi sorok útmutató gyanánt szolgálhatnak minden kisdiák számára:

„Tudod mi a virág?

A földnek jósága;

Tudod, mi a jóság?

A lélek virága.”