Egy KCsP-ösztöndíjas gondolatai a Dóm városáról
Elrohant előlem az idő ebben a közel nyolc hónapban, amit itt, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, három különböző magyar közösségnél, Hagenben, Dortmundban és Kölnben töltöttem. Mindenik más, persze hasonló, mert magyar, mert közösség, mert fontosak a gyerekfoglalkozások és az anyanyelv gyakorlása. de mégis, valahogy: más.
Köln. Köln teljesen más. Amikor novemberben Bajorországból átjöttem két nagy bőrönddel a Ruhr-vidékre, akkor elsőre Kölnbe érkeztem, Deutz-ból vett fel az egyik közösség tagja. Ikonikus kép, ami a retinámba égett a dóm fekete csontváza és a Rajna szomorú-szürke zajlása a tipikus német esős délutánon. Köln Hagenból, ahonnan havonta egyszer ingázok - mindig is egy mesebeli, mágikus hely marad számomra a méltóságteljesen magasló Dómmal, amelynek a vibrálását nem lehet megunni.
De Köln - nem csak emiatt ilyen különleges számomra.
Itt van József atya és itt van Edit, akikkel először november 31-én találkozom, a rendhagyó adventi koszorúkötésen. Arra nem emlékszem, hogy az akkor még számomra ismeretlen közösségből pontosan kik voltak ott, de arra emlékszem, hogy egyből úgy éreztem, hogy van egy áramlás a közösségben, ami szinte tapintható. (Aztán később, néhány hónap múlva meg tudtam azt is fogalmazni, hogy miért). Három könyvet is hazavihettem a könyvtárból, az egyik a Nyitott szív volt.
Decemberben elmentem Kölnbe a magyar nyelvű misére, csak úgy, nem volt semmilyen más gyerek- vagy családos foglalkozással összekötve, mégis, úgy éreztem, fontos odamenni, és József atyát hallgatni karácsony előtt, az St. Aposteln bazilikában. Nem tévedtem, mert épp egy erős téma foglalkoztatott, és válaszokat kerestem, József atya pedig valahogy teljesen váratlan módon pont arról a dologról kezdett beszélni a szentmisén is, ami bennem kavargott.
Köln - József atya - Mustos Edit. Valahogy ez a három összetevő kell ahhoz, hogy jól alakuljon egy közösség, ahova negyvennél több gyerek jár. Nem tudom, hogy ez pontosan hány családot jelent. Az a karácsonyi szerep is megmaradt nagyon, amire szintén decemberben került sor és ott láthattam igazán együtt a gyerekeket. Arra nagyon emlékszem, hogy teljesen elámultam azon, hogy mindenki milyen fegyelmezett, és milyen sokan zenélnek és énekelnek. Meg hogy kicsit úrrá lett rajtam az ünnepi érzelgősség, és meg-megkönnyeztem egy-egy vékony hangú szavalatot, vagy a csillogó szemű énekes-kislányok előadását.
Nyitott szív. Vonatok, Dóm, Neumarkt Platz és St. Aposteln Kirche - ez lett a rendszeres útvonal a következő bő félévben, ahol a decemberben megismert gyermekekkel dolgozhattam, akik mint a szivacs, szívták magukba az új tánclépéseket. Egy lelkes gyermekközösség része lehettem, amelynek most egy formális lezárója lesz a júniusi évzáró fellépés, de valójában az idő, amit együtt tölthettünk és amiben jelen lehettünk együtt, ez számít.
Kedves gyerekek! Lacika, Toncsi, Máté, Leó, Finn, Frida, Simon, Danika, Livike, Niklas, Boró, Anna, Ancsi, Erik, Ilina, Ildikó, Denica, Damján, Smilla, Marci, Vivi, Zsófi, Nadi, Anna, Flóra, Júlia, Áron, Bence, Flórián! Köszönöm szépen az együtt töltött időt és táncot! Hogy együtt voltunk jelen a táncpróbáinkon ezekben a hónapokban!
Ugyanígy külön köszönöm az legkisebb, ovis korosztály szüleinek a kicsikkel elkezdett foglalkozáson a sok segítséget, a gyerekek bíztatását, a közös táncot!
Kedves József atya, kedves Edit! Köszönjük, hogy mindent megtesztek a gyerekekért, köszönjük a példaértékű közösséget, ahova a kölni és Köln környéki családok szívesen járnak egész évben! Köszönjük nektek a nyitott szíveket!
