Tavaszi emlék
Tavasszal Kanadában nagyon sokan útra kelnek, és meglátogatnak egy juharszirup-farmot vagy fogadót. A montreáli magyarok körében is megszokott kikapcsolódási forma, hogy minden évben eltöltenek egy napot valamelyik híres „kabanában”.
Március 10-én esőben, késve indultunk, ami eleinte kissé feszültté tette a hangulatot, de „minden jó, ha a vége jó”. Ennek a napnak azonban nemcsak a vége volt jó, hanem minden külső körülmény ellenére, egy élményekben gazdag napot éltünk meg közösen. Erről a képek is tanúskodnak.
Sárga iskolabusszal mentünk. Nagyon szerettem volna egyszer kipróbálni ezt a közlekedési eszközt, mint ahogy vágytam eljutni egy juharszirup farmra is. Nagy örömömre megadatott. Útitársaim, akik már többször voltak ezen a helyen, elmesélték, hogy miként zajlik egy ilyen „juharszirupos” nap.
A Constantin farm / fogadó / vendéglő reklámképeivel korábban is találkoztam, de nyilván egész más volt élőben. Nagyon tetszett, ahogy a régi használati eszközöket berendezési tárgyakká alakították át. Hangulatosak voltak a szekérkerékből kialakított lámpák, a bejáratnál és egyéb szabad terekben elhelyezett favedrek, dézsák, hordók, képek, szobrok…
Érkezésünk után elfoglaltuk a számunkra kijelölt asztalokat, és máris felszolgálták a megszokott speciális menüt. Volt sonka, kolbász, krumpli, savanyúság, rétes, kávé. És mindezt tetszés szerint meg lehetett bőségesen locsolni juharsziruppal. Egy falat erejéig megkóstoltam a szirupos sonkát, de végül anélkül fogyasztottam el az ebédet, mivel nekem elég bizarrnak tűnt az édes sonka-kolbász. De gustibus non disputandum!" - tartja a latin mondás /ízlésekről nem vitatkozunk/. A juharszirup önmagában ízlett, a kávémat én is azzal ízesítettem.
A fogadóban kellemes tánczene szólt; ottlétünk alatt volt sortánc, polka, tangó, keringő. Már érkezésünkkor használták néhányan a táncparkettát, és a mi csoportunkból is sokan táncra perdültünk.
A vendégek között aznap több csoport is volt: - olaszok, japánok, spanyolok, mi magyarok, valamint Kanada különböző részeiről érkeztek vendégek. A fogadó képviselője köszöntötte az egyes nemzetek képviselőit, majd a tiszteletükre elhangzott egy jellegzetes zenemű vagy az adott nyelven elhangzott egy dal. A magyarok valahogy kimaradtak. Elhatároztam, hogy meglepem a csoportunkat. Megkértem a fogadó képviselőjét, engedje meg, hogy elénekeljek magyarul egy dalt. Én csak á capella gondoltam, de ő megkereste a világhálón, így zenekísérettel énekeltem, illetve énekeltük: „Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt, úgy tetszik, hogy máskor is voltunk itt…”
Ebéd után megnéztük a farm nevezetességeit. A Constantin farm vendéglőjében sok híres ember is megfordult: politikusok, művészek, sportolók. A látogatásokról készült fotók a fogadó több falát is beborítottak a régi fényképekkel együtt, melyek közül egy montreáli ismerősöm bemutatott néhányat, és mesélt a hírességekről.
A farm juharerdejében fától fáig műanyagcsövekkel teljesen behálózva csapolják a kanadaiak drága nedűjét, melyet nagy acéltartályokba öntenek. Korábban faéket vertek a juharok törzsébe, és facsöveken csöpögött a favedrekbe, ahonnan fahordókban lovas szánon vittek haza.
A farm kisüzemében jégre öntött juharszirupot kóstoltunk, ami igen finomnak bizonyult. Ezt még majdnem ugyanúgy kínálják, mint a modernizálás előtt. Az egyik régi fénykép tanúsága szerint ez az egyetlen mozdulat emlékeztetett még a múltbeli hagyományokra. Régebben a szirupot a kinti hóra, jégre öntötték, hogy megszilárdulva cukorként kínálhassák. Manapság a kisüzem előterében van egy jégtároló csatorna, ahová kiöntik a szirupot, mely pillanatokon belül megszilárdul. Itt a látogatók egy fapálcika segítségével maguk készíthetik el saját nyalókájukat.
Megnéztük a babakiállítást is, ahol megmutatták nekem a magyar népviseletbe öltöztetett babákat, melyeket Gönci Jolán, a Magyar Otthon lakója ajándékozott a múzeumnak. Végül örömmel, de kissé szánakozva jártam körbe a kisállat-kiállításon, mivel nagyon pici terük volt az állatoknak.
Hazaindulás előtt még kicsit körbesétáltunk a területen, de sajnos, az eső miatt nagyon csúszóssá vált a terep, és ezért kevés időt tölthettünk a szabadban. Kedves emlékként őrzöm magamban ezt a kirándulást: az embereket, beszélgetéseket, az ízeket és élményeket.
