Az első hetek Finnországban
Ahol egy ajtó becsukódik, ott egy másik kinyílik. Valaminek a vége mindig valami új kezdetét jelenti – számomra ezt testesíti meg az ősz. Gyerekkoromban minden szeptemberben elfogott egy megmagyarázhatatlan érzés: „idén más lesz, mint tavaly volt”.
Most, tizenhat évvel később, ismét ezt érzem – csak ezúttal több ezer kilométerrel arrébb, Finnországban, Helsinkiben. A kisgyerekből, aki valaha várta a tanévkezdést, felnőtt lett, aki már maga tanítja a gyerekeket.
Érkezésemkor nyomasztó érzések kísértek: minden ismeretlennek és idegennek tűnt, és gyakran magányosnak éreztem magam. Fordulópontot az FME vezetőségének megismerése hozott, akik az első perctől kezdve befogadó, segítőkész és lelkes közösségként álltak mellettem. Gondoskodtak rólam: elhoztak a reptérről, megmutatták, hol érdemes vásárolni, mire figyeljek a tömegközlekedésben, meghívtak ebédre, elvittek halászni, és bevezettek abba a közegbe, ahol a következő hónapokban dolgozni fogok. Nekik köszönhetően rövid időn belül otthonosabban kezdtem érezni magam.
Megismertem a Liszt Intézetet, majd az iskolákat, ahol a magyarórák tartásában segédkezem. Részt vettem a táncházban is: bár még nem állok készen arra, hogy táncoljak, magával ragadott a jókedv és a közösség ereje. Lassan, apránként kezd kirajzolódni egy új élet Finnországban.
Új tapasztalatok, új szemlélet
Az itteni oktatási rendszer és a gyerekek mindennapjai különösen érdekesek számomra. Számos különbséget fedeztem fel ahhoz képest, amiben én nőttem fel. Inspiráló látni a gyerekek központi szerepét, az oktatás szemléletét, és azt a természetességet, amellyel működnek ebben a közegben.
Úgy érzem, rengeteget fogok tanulni ebből a tapasztalatból – nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. És miközben tanulok, bízom benne, hogy én is tudok adni, tanítani, és értéket teremteni itt, Helsinkiben.
