Elfeledett magyar fotográfusnő képei Madrid egyik legjelentősebb múzeumában
A magyar fotográfia napja valóban fontos alkalom, amely lehetőséget nyújt arra, hogy megemlékezzünk a magyar fotóművészet gazdag hagyományairól és kiemelkedő alkotóiról. Az 1840-ben Vállas Antal által készített első dagerrotípia mérföldkő volt a hazai fotózás történetében, és azóta is számos tehetséges magyar alkotó járult hozzá a világ fotókultúrájához.
Robert Capa, André Kertész és Moholy-Nagy László neve már nemzetközi szinten is ismert, munkásságuk pedig máig hatással van a fotóművészetre. Külön öröm, hogy Kati Horna munkásságát, aki bár Magyarországon kevésbé ismert, a spanyol nyelvterületen nagy elismerésnek örvend, megtekinthettük a Madách Egyesület szervezésében. Az ilyen kiállítások és események hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar fotográfia múltját és jelenét méltóképpen megőrizzük és bemutassuk.
Gyenes János, a spanyol királyi család fotósa, valamint Tom Kublin, aki Balenciaga divattervezőnek is dolgozott, szintén olyan alkotók, akik nemcsak a magyar, hanem a spanyol kulturális élethez is jelentősen hozzájárultak. Munkásságuk jól példázza a fotográfia nemzetközi összekapcsolódását. Ez a nap tehát nemcsak a múlt felidézéséről, hanem a fotókultúra jelenlegi állapotáról és annak jövőjéről is szólt.
Kati Horna ismert fényképész volt, aki jelentős hatást gyakorolt a spanyol nyelvterület fotóművészetére. Munkáit a társadalmi és politikai kérdések iránti mély elkötelezettség jellemezte, különösen a spanyol polgárháború során készített képei révén vált ismertté.
Remélhetőleg Kati Horna neve is és munkássága idővel Magyarországon is nagyobb figyelmet kap majd, ahogy egyre többen fedezik fel különleges látásmódját és művészi kifejezésmódját.
A napokban jelenik meg a világ első női háborús fotósáról szóló film, a "Lee". Miközben nekünk, magyaroknak is van egy híres haditudósítónk: Robert Capa, aki a spanyol polgárháborúban készült „Milicista halála” című képével vált világhírűvé. Azonban most nem róla lesz szó, hanem egy másik magyar hadifotósról, aki szintén nő volt, és akit számos dolog fűzött össze Capával élete során. Kati Horna, aki szintén megjárta a spanyol hadszínteret, Párizst és Berlint, mint budapesti baloldali zsidó, különösen jól tudott Robert Capával szót érteni. Összekötötte őket a közös magyarországi fotós iskola, Pécsi József portréfotós tanfolyamának szellemisége is, amely mindkettőjük munkásságára jelentős hatást gyakorolt.
Ki volt ez a jó barát? Pontosabban, ki volt ez a magyar hadifotós nő?
Kati Horna, 1912-ben született Budapesten, az első világháborút megelőző zűrzavaros időkben, egy jómódú zsidó bankárcsalád harmadik gyermekeként. A sors fintora, hogy Deutsch (német) Katalin néven látta meg a napvilágot.
De ne szaladjunk ennyire előre a történetben.
Gyermekkorát meghatározták az első világháború 1914-es kitörése, majd az Osztrák-Magyar Monarchia 1918-as összeomlása által kiváltott tragikus és baljóslatú történelmi események. Magyarország rövid életű köztársasági államformáját követően az autokratikus, antikommunista és antiszemita kormányzás mély nyomot hagyott benne. Ebben az időszakban a művészházak avantgárd irányzatai határozták meg a budapesti fiatalság életszemléletét. Itt alakult ki egy különleges aktivista csoport, amely a művészetet a társadalmi változások eszközeként használta, különös jelentőséget tulajdonítva a fotográfiának, mivel a valóság tudatos tükrözésének eszközeként tekintettek rá.
Ez az avantgárd csoport meghatározó volt Kati Horna munkásságában, amelyben megjelenik a hasznos, ideológiáktól mentes, igazság- és szabadságkereső hozzáállás. A csoport hatására döntött úgy, hogy egy akkoriban kulturálisan különösen vibráló városba utazik új célok és tapasztalatok megszerzése érdekében. Így gazdag családjának támogatása és fiatalsága ellenére, 1930-ban Berlinbe utazott, ahol egy pirotechnikai gyárban kapott munkát. Ekkor került kapcsolatba a leendő fotós a Bauhaus iskola tagjaival és Bertolt Brecht dramaturggal, valamint folyóiratok szerkesztőivel, akiknek fotóanyagokat szolgáltatott. Mint magazinfotós, Kati Horna Friedmann Endrével, a későbbi Robert Capával kezdett laborasszisztensként dolgozni. Ezeknek az ekkori ügynökségeknek a szellemisége mindkét fotós munkásságában fellelhető, azaz a mindennapi valóság szokatlan nézőpontból történő ábrázolása. A két művész életük során mély barátságot ápolt, amelynek meghatározó alapja volt magyar zsidó származásuk, hasonló művészi és ideológiai beállítottságuk, valamint életük közös helyszínei, mint Budapest, Berlin, Párizs vagy Spanyolország a polgárháború idején. Kati Horna lánya szerint, Robert Capa mindig is odaadóan csodálta a lázadó fotóművészt.
Sajnos, 1933-ban Hitler megalakította a náci pártot és elnyomó kampányba kezdett a marxista írók, értelmiségiek és zsidók ellen, ezért sokan úgy döntöttek, hogy elhagyják Németországot. Kati Horna májusban még fotózott egy nyilvános könyvégetésen, de júniusban már visszatért Budapestre, ahol szembesülnie kellett apja halálával. Anyja segített neki megtalálni azt a szakmát, amely egyszerre volt élvezetes és lehetővé tette számára az önfenntartást. Így vásárolta meg első Rolleiflex márkájú kameráját, amely sokáig a kedvence volt. Ez a diszkrétebb kamera kevesebb akadályt képezett a fotós és a téma között, hiszen a derékra erősítve használta, így speciális szemszöget adott a fotográfiáknak anélkül, hogy változtatni kellett volna testtartásán.
Ekkor iratkozott be a legjelentősebb magyar fotós, Pécsi József Állami Fotográfiai Iskolájába. Pécsi úttörő volt az önarckép-készítés technikájában és a reklámfotózásban.
1933-ra Párizs az európai avantgárd központjává nőtte ki magát, és a nácizmus elől menekülő zsidó vagy baloldali művészek és értelmiségiek menedékhelyévé vált. Kati magasztos érzelmektől fűtve érkezett Párizsba, és még abban az évben elkészítette első sorozatát „Bolhapiac” címmel, amelyet a következő híres „Café de Paris” követett.
Itt ismerkedett meg azokkal a szürrealistákkal, akik animációs sorozatokat készítettek zöldségek és festett tojások felhasználásával, amelyek az aktuális európai politikai helyzetet kritizálták. Így született meg egyik leghíresebb fotósorozata, a „Hitleréi”, amely közül talán a legismertebb az a kép, ahol egy tojás, Hitler arcképével díszítve, beszédet intéz a többi tojáshoz, majd a következő képen lezuhan az emelvényről. Már itt megjelenik a Mexikóban kiteljesedett sajátos humor, amelyet kollázsokkal és fotómontázsokkal fejezett ki.
1937-ben Katit felkérték, hogy készítsen egy fényképalbumot a spanyol polgárháborúról, ahol valósággá vált a fasizmus elleni harc. Először Barcelonába érkezett, ahol a fronton lévő hadosztályokat és a hadszíntérré változott városok mindennapi életét fényképezte. Barcelonában Deutsch Kati számos köztársasági szervezetnél és kiadványnál dolgozott, amelyek közül kiemelkedik munkája a Tierra y Libertad, a Tiempos Nuevos és a Mujeres Libres anarchista kiadványokban. Szerkesztői tevékenységet is végzett az Umbral folyóiratban és a New Era hetilapnál, ahol megismerkedett José Hornával, akivel később összeházasodott, és akinek a nevét vette fel. Emellett Kati különböző városok mindennapi életét is fotózta Aragonia és Valencia tartományban,ezek a képek érzelmességük miatt váltak elismertté.
Kati Horna egyetlen televíziós interjújában így emlékezett vissza viharos életére: „Menekülnöm kellett Magyarországról, aztán menekülnöm kellett Berlinből, aztán Párizsból, és mindenemmel Barcelonába mentem. Amikor aztán Barcelona elesett, már arra sem volt lehetőségem, hogy visszamenjek a holmijaimért, mindenem újra elveszett. Így érkeztem meg életem ötödik országába, Mexikóba, úgy, hogy a vállamon lógott mindenem, amim csak volt, azaz a Rolleiflex gépem.”
José Horna akkoriban a republikánusok térképészeként dolgozott, de hamarosan elfogták a nacionalisták. Kati Horna segített neki megszökni, és együtt menekültek Párizsba, magukkal hozva José fényképeinek negatívjait. Ezek a negatívok csak 1979-ben kerültek nyilvánosságra, amikor Spanyolországban már megszilárdult a demokrácia, és a Kulturális Minisztérium elérhetővé tette őket. Kati Horna lánya szerint, édesanyja volt Robert Capa egyetlen igazi szerelme, akit a Mexikóban új életet kezdő nő többször is visszautasított. Capa 1940-ben újra felkereste Horna Katit, és megkérte, hogy kösse össze vele az életét, de addigra Kati már másé volt. Capa állítólag megelégelte a frontvonal veszélyeit, belefáradt a harcok illusztrálásába, és vissza akart vonulni. Kati Horna lánya beszámolói alapján édesanyja vigasztalhatatlan volt, amikor megtudta barátja halálhírét.
Horna Kati 1965-től a mexikói Iparművészeti Főiskolán, 1973-tól pedig a Művészeti Akadémián tanított egészen 2000-ben bekövetkezett haláláig. Fotográfiai hagyatéka is jelentős: 270, Spanyolországban készített negatívját a Spanyol Polgárháború Múzeuma őrzi, mintegy 7 ezer negatívját a mexikói Nemzeti Szépművészeti Intézet, további 20 ezret pedig a lánya által vezetett Kati Horna Alapítvány gondoz.
