“Számomra a magyar identitás minden”
A fiatalok érdeklődésének felkeltése a magyarság iránt a diaszpóraközösség fennmaradása szempontjából igen fontos tényező. Az interjú gördülékenysége érdekében, a fiatalok munkáját előre megadott nyitott kérdések és felkészítő beszélgetések segítették. A hat hónapos ösztöndíjas időszakom alatt néhány igen szép interjú született, melyeket a következőkben sorozat formájában fogom publikálni.
Feal Nazarena: 18 éves, édesanyja szülei magyarok. Kisbaba kora óta beszélnek vele magyarul, családja szerint első szavai a cica és a labda volt.
Vattay Miklós: 1941. november 13-án született Budapesten. Szülei: Vattay Ferenc, repülőpilóta és Kuhn Ilona, tanár. Négy éves korában, amikor Magyarország elvesztette a háborút menekülniük kellett. Három hosszú év vándorlás után érkeztek Argentínába.
Interjú:
N: Hogyan, milyen körülmények között és milyen útvonalon jutottatok el új lakóhelyetekre?
M: Először átmentünk Ausztriába, utána Németországba majd Franciaországba. Marseille-ben szálltunk hajóra, amikor megérkeztünk a Buenos Aires-i kikötőbe, a többi hajó utasai leszálltak a hajókról, nekünk pedig fel kellett másznunk a rámpán. Kiderült, hogy a hajó kapitánya meghamisította a hajó papírjait, hivatalosan nem kelhetett volna át az óceánon, mivel jelentősen kisebb volt, mint az erre szolgáló hajók. Azért jöttünk Argentínába, mert az volt első ország, amely befogadott minket a háború után.
N: Milyen kezdeti nehézségekkel kellett szembenéznetek a letelepedés után?
M: Amikor megérkeztünk, a legnehezebb dolog a nyelv volt. Itt már várt minket Mária nagynéni és apám egyik barátja, aki katona volt. Pár évre Puerto Belgrano-ba költöztünk, ahol édesapám repülőmérnökként kapott állást. Itt kezdtem az iskolát, melyet később Buenos Aires-ben fejeztem be. Két évig diákként egy olyan iskolába jártam, ahol más magyar osztálytársak is voltak, mint pl.: Gorondi Péter és Imre.
N: Mikor és hogyan kerültetek kapcsolatba a helyi magyarokkal?
M: Amikor visszaköltöztünk Buenos Airesbe, felvettük a kapcsolatot a magyar közösséggel, és rendszeresen részt vettünk azok rendezvényein. A szüleim rendszeresen jártak a Magyar Házba, és az MHBK-ba (Magyar Harcosok Bajtársi Közössége), én pedig a Zrínyi Körbe (ZIK) és a cserkészetbe. A ZIK-ben találkoztam Kiss Ildikóval, leendő feleségemmel, akivel 1966-ban összeházasodtunk, és három gyermekünk született.
N: Mit jelent számodra a magyarság és Magyarország?
M: A gyökerek megőrzése érdekében otthon magyarul beszéltünk, édesanyám lányaimnak hímzést és magyar kézművességet tanított. A hagyományainkat fontos megőrizni és átadni annak érdekében, hogy a magyar kultúra továbbra is generációkról generációkra öröklődhessen.
N: Gondoltál-e arra, hogy hazaköltözöl Magyarországra?
M: (könnyekkel küszködve) Kezdetben sokat gondoltunk rá, de aztán rá kellett jönnünk, hogy nagyon nehéz lenne. Szerencsére jóval később, már két gyermek apjaként, volt alkalmam hazalátogatni és találkozni a család otthon maradt tagjaival.
N: Egy érdekes anekdota a magyarsággal kapcsolatban?
M: Amikor Perón, Argentína volt elnöke meghalt, több országból tisztelegtek emléke előtt, és a magyar közösség nevében én tartottam a beszédet.
Önvallomás (Feal Nazarena):
Mit jelent számodra a magyarság és Magyarország?
Számomra a magyar identitás minden, az életem részét képezi, mióta csak az eszemet tudom. Szombaton korán kelni és ZIK-be menni, ahol nemcsak a magyar nyelvet lehet elsajátítani, hanem az ország történelmét, kultúráját, irodalmát és szokásait. Délután cserkészetre menni, és tovább tanulni. Minden évben nagy lelkesedéssel készülni a táborokra, hallgatni a meséket és érezni a tábortűz minden lángját. Számomra a magyar identitás az összes vasárnapi családi ebéd a nagyszüleim házában, ahol legtöbbször magyar ételekkel várnak. Május utolsó vasárnapján megyünk a Chacarita temetőbe, ahol megemlékezünk magyar hősökről, és együtt énekeljük a himnuszt.
Voltál-e már Magyarországon? Hol? Mikor?
Sokunk, akiknek lehetősége volt a ZIK-be járni, már az ország megismerése előtt is, úgy tekintett Magyarországra, mint egy varázslatos helyre, amely minden háború, konfliktus és szerződés (pl. az 1920-as Trianoné, ahol a terület és a lakosság nagy részét elcsatolták Magyarországtól), ellenére is tudta, hogyan kell újra talpra állni, és fokozatosan begyógyítani a régi sebeket. Úgy gondolom, hogy emiatt is nagyon meghatódtam, amikor megtudtam, hogy a ZIK-nek köszönhetően 3 hónapot tölthetek Magyarországon barátaimmal.
2016. december 8-án indultunk, egy római átszállás és 12655 km után, sok vicces anekdotával, megérkeztünk Budapestre, a Liszt Ferenc repülőtérre, ahol a fogadó családom várt rám. Fantasztikus 3 hónapot töltöttem náluk, részese lettem az életüknek és a napi rutinjuknak. Oda jártam a Páty melletti Zsámbéki gimnáziumba. Csodálatos dolgokat tanultam, és éltem át abban az időben, megtanultam korcsolyázni, és a karácsonyt is együtt töltöttünk. Később meglátogattam Pécsett a családom Magyarországon maradt rokonait. Pécs egy gyönyörű, történelemmel teli város, ahol először az egyik kedvenc költőm, Petőfi Sándor házába mentünk. Velük 15 napot töltöttem, ugyanabba az iskolába jártam, mint az unokatestvérem. Az iskolába vezető út főleg havas napokon kicsit nehéz volt, de nagyon jól szórakoztunk. Velük töltöttem a Szilvesztert is.
A következő kirándulás során Felvidékre mentünk, osztálytársaimmal és Écsi Gyöngyivel, akit már korábbról ismertünk, ő megmutatta nekünk a falut, az iskolát és sok mindenről mesélt nekünk. Később részt vehettünk a Rákóczi-programon, a program keretében meglátogathattuk Veszprémet, Esztergomot és a Parlamentet. Alkalmunk volt különböző országokból érkező magyar leszármazottakkal találkozni, akikkel mind a mai napig tartjuk a kapcsolatot. 2018-ban és 2019-ben újra lehetőségem volt Magyarországra ellátogatni, és új embereket, városokat megismerni. Voltunk Sárospatakon, Kassán, a Városligetben is. Mivel népi táncolok, ezért részt vettem a sátoraljaújhelyi táborban, ahol felcsíki és a kalotaszegi táncokat is tanultunk. Július 19-én a Rákóczi-program közepén töltöttem a születésnapomat, hihetetlen volt számomra, hogy ilyen gyönyörű országban tölthetem azt, és olyan emberek körében, akik nagyon sokat jelentenek számomra.
Hogyan próbálod megőrizni a magyar identitásod?
Úgy gondolom, hogy a magyar identitás megőrzése és fenntartása nagyon fontos, hiszen összekapcsol minket azzal, amik vagyunk, a gyökereinkkel. Én személy szerint próbálom megtartani és fejleszteni a magyar nyelvet, óvodás korom óta járok a ZIK-be, ahol csodálatos tanárok foglalkoztak velünk. 6 éves korom óta tagja vagyok a 39. Leány Cserkész csapatnak, fenntartva ezáltal a magyar cserkészet kultúráját és értékeit a többi őrssel és őrsvezetővel együtt. Olyan sok órára és táborra emlékszem, mely az életem fontos pillanatait jelentették, lehetetlen összefoglalni. Emlékszem összes kalandra, portyákra, amikor kis cserkészekből nagy cserkészek lettünk, amikor együtt töltöttük őrségben az éjszakákat.
Egyik kedvenc Reményik Sándor versidézetemmel szeretném zárni az interjút:
“...ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!”
Köszönöm az egész magyar közösségnek, hogy egy nagy családot adott nekem, köszönet a sok szép pillanatért, amelyeket soha nem fogok elfelejteni.
