Magyarországról Dél-Afrikába
Skála Lénárd 1925. november 1-én látta meg a napvilágot Magyarországon, ahol egészen 56-ig élt és dolgozott. Nagy családba született, kilencen voltak testvérek. Magyarországon kezdetben adóhivatalban kezdett el dolgozni pénzügyi területen, de a kommunizmus évei alatt a közigazgatást átszervezték, így áthelyezték Győr-Moson Sopron megye adófelügyelőségére, mint adóügyi előadót. Itt dolgozott egészen 1950-ig. Tulajdonképpen kis túlzással mondhatjuk azt is, hogy egyik testvérének köszönheti, hogy Dél- Afrikába került, hiszen egyik fivére nyugatra szökött. Mint ahogy az közismert tény, ezt abban az időben nem értékelte az akkori vezetés, a leveleket felbontották és nem sokkal később Skála bácsinál is kopogtatott az ÁVO. Megjelentek az irodájában és átnyújtották neki a felbontott levelet, ezzel mondhatni „B” listára került. Skála bácsi a fent említett történéseket követően nem sokkal felkereste egy jó ismerősét, és elpanaszolta a szomorú helyzetét, melybe testvére miatt került, ő segített neki, így 1951-től a Csepel Autógyár műhelyében kezdhetett dolgozni. Később úgy döntött, hogy előrelépési lehetőség hiányában eljön Magyarországról, pedig ahogy fogalmazott, ez nem volt neki tervben, biztos benne, hogy ha testvére miatt nem bélyegzik meg, akkor pénzügyi területen maradt volna. De elmondta, hogy nem bánja, hogy így alakult a sorsa, hisz bár újra elölről kellett kezdenie mindent, sok mindent ért el.
Hogy miként esett a választása Dél-Afrikára? Igen prózai oka volt. Mivel lánya, Zsuzsi nemrég született, őket az ausztriai gyűjtőtáboron belül a kórházba helyezték el, ahol Berger Károly javasolta neki, hogy jöjjenek ide, hiszen máshova hatalmas várólista van. Dél-Afrika mindössze 1000 embert akart befogadni, leginkább szakembereket válogattak. Így hát – figyelemmel arra, hogy Skála bácsi otthon az autóiparban dolgozott, így megfelelt a kritériumoknak – december 9-én lépte át a dél-afrikai határt, az akkor 3 hónapos lányával, Zsuzsival, feleségével, Nellivel és kettő bőrönddel.
Sem angolul, sem afrikaansul nem beszélt, de beírták egy Port Elizabethben található autógyárba. Szerencséjére azonban megismerkedett egy burgenlandi bácsival, aki mondta neki, hogy ne menjen oda, hisz nyelvtudás nélkül tizenkettő egy tucat módjára fogják ott dolgoztatni. Így maradt itt Johannesburgban, heti 15 fontos fizetésért. Később átkerült dolgozni egy magyarhoz, akinek garage-a volt Kensingtonban, ott már heti 17 fontos fizetésért autószerelőként töltötte munkaidejét.
Ezután megkereste egy szintén magyar férfi, aki egy pékségben dolgozott. Mivel sokszor akadt gondjuk az autószerelőkkel és tudta, hogy Skála Lénárd mivel foglalkozik, főnöke figyelmébe ajánlotta az ifjú magyart, aki szeretett is volna beszélni vele. Elmondta, hogy úgy nézne ki a dolog, hogy hajnali 5 órára kell bejönnie, mivel ha a friss pékárúval megpakolt teherautók nem indulnak, ott kell legyen, illetve meg kell várja, hogy az össze kocsi visszaérjen. Ezért 50 fontos fizetést ajánlott, illetve mindig vihetett haza a friss kenyérből, pékárúból is. Természetesen elfogadta az igen kedvező ajánlatot és itt dolgozott egészen 1959-ig. Amikor is egy este megjelent egy ember a lakásánál, ahogy Skála bácsi fogalmazott, úgy nézett ki, mint valami titkos ügynök, így először kicsit meg is ijedt, mit akarhat tőle. Mint kiderült, azért keresték, hogy állást ajánljanak részére, pont olyan valakit kerestek, mint ő. Igen ám, de nem tudták neki azt a fizetést adni, amit a pékségben keresett, csak a felét, valamint részesedést a cég eladásaiból. Skála bácsi átgondolta az ajánlatot, majd el is fogadta azt. A cég Nagy-Britanniából behozott markológépeket újított fel és igyekezett eladni, másfél évig nem sok sikerrel. Miután egy korábbi megállapodáshoz sem tartotta magát a cég, miszerint megemelik a fizetését, Skála bácsi úgy határozott, saját lábára áll; felmondott és 1964-ben elindult saját vállalkozásával. Ehhez az első gépe egy használt markoló volt, melyet rossz állapotban vásárolt meg 1962-ben, de az összes szabadidejét és energiáját arra fordította, hogy újjáépítse. Ez volt az első gépe, melyet egyre több követett, mivel az itteni villamosenergia műveknek, az Eskomnak is sokat dolgozott, így érthető mód szükség volt a gépekre. Mikor eladta a vállalkozását, 10 gépe volt, és büszkén mesélte, hogy ezeket legnagyobb részben készpénzért tudta megvenni, annyi tendert kapott, mivel olyan jól csengett a cég neve. Mi sem bizonyítja ezt annál jobban, hogy 1970-ben még egy cikket is írtak róla a Massey-Ferguson gépeket bemutató folyóiratban. Ennél nagyobb bizonyíték talán nem is kell arra, hogy példaértékű az, amit itt elért, hogy a semmiből felépített egy jól menő vállalkozást. Később erről a profilról átváltott a gyémántbányászatra, melyet szintén jó pár évig művelt.
Amilyen nehéz lehetett az elején, hisz Skála bácsi a kezdetekben teljesen egyedül dolgozott, olyan nehéz lehetett meghozni azt a döntést is, hogy megválik cégétől. De ahogy mondta, a gyerekeket nem érdekelte, így túladott mindenen.
Muszáj még megemlíteni, hogy a fogadószervezetem, a midrandi Magyar Tanya nem úgy nézne ki ma, ahogy kinéz, Skála bácsi segítsége és munkája nélkül. Ugyanis, mikor 1975-ben megvették a területet, azon nem volt még semmi épület, a talaj egyenetlen volt, s bár nem volt tag, két asszony egyszer mondta neki: „ Lénárd, csinálj már valamit, mert azon a dombon még parkolni sem lehet!”. Így hát Skála bácsi a saját gépeivel kivonult és elkezdte a munkálatokat, mely miatt több mint 2 hétig állt saját businesse, de neki köszönhető, hogy a terület ma nem dimbes-dombos, sőt a – sajnos már használaton kívüli – medence is az ő jóvoltából jött létre.
Ahogy beszélgettünk, sok mindent megtudtam róla, azt is, hogy fiatalon még behívták a háborúba is harcolni, szóval kijelenthető, hogy nem volt izgalmaktól mentes életútja. Ugyanakkor mindig fáradhatatlanul ment tovább, ha kellett, mindent az elejéről kezdve, de az eredmény sosem maradt el. Skála bácsi november 1-én lesz 94 éves, de nála jóval fiatalabbakat meghazudtoló egészségi állapotnak örvend, talán ezt annak is köszönheti, hogy a mai napig is mindig elfoglalja magát valamivel. Mindenesetre úgy vélem, példaértékű, amit véghez tudott vinni, egy „idegen” országban, melynek hivatalos nyelvét nem ismerte és nem beszélte ideérkezésekor.
Ahogy megtudtam, a Skála név jelentése nem más, mint kőszikla. Azt kell mondjam, ennél jobban passzoló vezetékneve nem is lehetne, hisz bármilyen terhet is rótt rá az élet, bármilyen kihívással találta szembe magát ezalatt a több mint 90 év alatt, sosem rogyott meg, hanem úgy viselte, mint egy kőszikla…
Közelgő születésnapja alkalmából Isten éltesse ot, kívánok neki további szép éveket jó egészségben!
