„50 év, 50 ok, frankfurti cserkész vagyok”

50 meghatározó év a 84. sz. Lehel vezér cserkészcsapat életében

/ Török Dancsó Ádám /
torok.dancso.adam2022 képe
„A Magyar Cserkészszövetség Intézőbizottsága az 1974 évi, április hó 6. napján tartott ülésén „Lehel vezér” cserkészcsapatot hivatalosan igazolt egységei sorába felvette. Csapatszám: 84.”
Zenészek a táncházbanÉpül a cserkészfaItt vagyunk már 2004-benCserkész fel a fejjel...

A 84. sz. Lehel vezér cserkészcsapat hivatalos csapatigazolásán a fenti szöveg áll, ugyanakkor, mint a gyermek életében a keresztség, ez mind csak hivatalossá, formálissá tette azt a megkezdett, elszánt, fiatalokat isten szeretetére, magyar identitásra nevelő munkát, amelyet a frankfurti cserkészek már 1972 szeptemberében megkezdtek. Ennek tükrében most büszkén, méltósággal ünnepelhették meg csapatfennállásuk 50. évfordulóját.

Erre az örömünnepre össze is jött a cserkészcsalád apraja-nagyja. Öregcserkész, nagycserkész, kiscserkész, a cserkészet kapujában lévő „törpék”, cserkészszülők, cserkészszimpatizánsok. A szemekben meghatódottság tükröződött, amikor a kezdetektől napjainkig tartó időszakot felölelő képgalériát, valamint a régi őrsi zászlókból, tárgyi dokumentumokból felállított kiállítást szemlélték az egybegyűltek.

„Jé, ez én vagyok az Akin, a ’80-as évek végén.” – hallottam az egyik paraván mögül. 

Táborok, tábortüzek, akadályversenyek, jubileumi, Mikulás, és szilveszteri ünnepségek őrzik az elmúlt 50 év emlékeit. A generációkat átívelő cserkészbarátságok szemléltetésére egy a családfa mintájára készített cserkészfa várta a nagyterembe lépőket, ahol saját ujjlenyomatukat helyezhették a fa ágaira, lombkorona formájában kifejezve az összetartozást.

Klement Réka csapatparancsnok az esemény hivatalos megnyitójaként zászlófelvonásra hívta a cserkészeket, melynek keretében Belényesi József atya Isten áldását kérte az elkövetkezendő hosszú időszakra. Emlékezés és elmélkedés. Múltról, jelenről, jövőről. A betegsége miatt távol maradó ifj. Dr. Klement Kornél alapító, egykori csapatparancsnok történelmi áttekintő szavait fia, Klement Bálint közvetítette. Nehéz lenne visszaidézni mind azt a sok színes tudnivalót a frankfurti cserkészcsapat életéből, amely lehetővé tette annak megalakulását és folyamatos működését, mégis álljon itt id. Klement Kornél alapító neve és az Őt sorban követő 10 egykori és jelenlegi csapatparancsnok nevei: Düpong Imre, Tóth Angelika nővér, Matyasovich Henrik atya, ifj. Klement Kornél, Klement Nándor, ifj. Koltai Mária, Stolmár György, Miller Alicia, Varga Árpád és Klement Réka jelenlegi parancsnok.  

Diavetítés formájában a régi közös emlékek felelevenítése következett Klement Nándor, Regös cserkészvezető prezentálásában. Az ünnepi műsor további részében a 84. sz. Lehel vezér cserkészcsapat jelenlegi létszámában állt színpadra, és 50 év, 50 ok címmel, ötletes jelenetekkel fűszerezve mutatta be miért jó cserkésznek, és kimondottan frankfurti cserkésznek lenni. Az ifjúsági Regös cserkészek kalotaszegi legényest, csárdást és szaporát adtak elő elsöprő sikerrel, akiket kezdetektől Klementné Kecskeméti Beáta és Klement Nándor tanít, és készített fel erre az ünnepi alkalomra is. A nézőközönség a táncosokat vastapssal jutalmazta.

A zászlólevonást és a közös csoportkép elkészítését követően a táncházban a talpalávalót Herbert Schneider „Kaktusz“, Palugyay-Masát Miklós hegedűn, Fekete Antal „Puma” brácsán, Hermann Mária bőgőn és Török Dancsó Ádám furulyán szolgáltatta. A jó hangulatú mulatság egész hajnali egy óráig tartott. Emellett természetesen az egész napot az ötletes cserkészjátékok, népdalok, beszélgetések színesítették a különféle sütemények, kávé és üdítők mellett. A finom egytálétel gulyás vacsorát a cserkészszülők adomány jelleggel készítették. Köszönet az ínycsiklandó vacsoráért!

Végül, de nem utolsó sorban, nehéz lenne felsorolni azt a hosszú névsort, akik nélkül ez a méltó 50. jubileumi ünnepség nem jöhetett volna létre. A vezetőkön túl külön köszönet illeti a cserkészeket, cserkészszülőket és cserkészszimpatizánsokat, akik erejükön felül, odaadással álltak rendelkezésre és segítették az ünnepség megvalósulását.

Ha megkérdeznénk egy öregcserkészt, biztosan egyetértene azzal, hogy a fiatal cserkészgenerációt látva, megérte az elmúlt 50 év munkája. Most az ő feladatuk és felelősségük, hogy továbbvigyék azt a szellemi kincset, amit útravalóul kaptak és építsék a frankfurti cserkészjövőt az elkövetkező 50 évben.