Az elmúlt időszakban két darabot is volt szerencsém látni a SVUNG előadásában. Egyrészt az újonnan bemutatott fergeteges musical-komédiát a Vérszipolyt, másrészt a Kismiska című gyerekeknek szóló mesejátékot, mellyel a társulat a színházi évadot is zárta. Én ugyan másik előadáson vettem részt, de éppen ez a darab volt a 100. és egyben záró előadása a társulat tajainak a 2022/23-as színházi évadra.
A darab alapját két burgenlandi népmese adta, ezek keverékéből született a mesejáték, melyen az ördög elrabolja a királykisasszonyt, akinek végül a megmentője nem más, mint Kismiska lesz. A gyerekek és a közönség reakciója mindent elmond a darab töretlen sikeréről. A gyerekek teljes beleéléssel figyelték a darabot. Volt egy jelenet, ahol a bárónő egy éppen megnémult lányt próbál szóra bírni, mire az egyik kisgyerek hangosan bekiabálta neki: „DE HÁT SÜKET!”.
A színészek profizmusára vall, hogy míg a közönség instant reakciója a kitörő kuncogás volt, addig nekik a szemük sem rebbent az intermezzo hallatán. A darab végén volt még egy szívbemarkoló felkiáltás, mikor a happy endhez közeledve az ördög halálakor a vékony gyerekhangból szinte csöpögött a sajnálat.
A SVUNG hivatalos születésnapja egyébként 2017. január 22-re tehető, osztotta meg velem az információt Pohl Balázs, a Kismiska előadás után adott interjúban. Ekkor mutatták be az első premiert, melynek címe Fő műsoridő volt. A társulat azonban már kb. 1 évvel korábban összeállt. A darab írója és rendezője volt a beszélgető partnerem, a SVUNG alapítója atyja és aktív színésze: Pohl Balázs.
A premier darab egy bevárosi bérház öt lakásának lakóit mutatta be vígjáték formájában, azonban a darab elgondolkodtató is volt a nézők számára, hiszen önmagukat nevették ki. A szereplők a tipikus lakók sztereotip változataiként vitték színre az irgalmatlan konfliktusokkal terhelt hétköznapokat.
A néző találkozott a társadalom különböző figuráit megtestesítő lakókkal: a lumpenproletárokkal, a belvárosi értelmiségi házaspárral, illetve az együtt lakó 3 művészlány tipikus változataival is. A lakásokon belüli konfliktusokra épített az első felvonás és ennek egyfajta kibeszélése, feloldása adta a happy endet a második felvonás végére.
A darabot bemutató kezdeti társulat 11 főt számlált, mely jelenleg 21-re nőtt. A kezdő gárdát Pohl Balázzsal együtt már csak hárman képviselik. Bajka Kinga Csengele és Blaskó Kati továbbra is a színtársulatot erősítik, a többiek pedig az utóbbi években kezdtek együtt dolgozni a bécsi magyar színházzal.
Rendező úrnál rákérdeztem, hogy mióta érdeklődött a rendezés és a színház iránt, mikor kezdett a színházzal komolyabban foglalkozni: „Amióta az eszemet tudom, olyan 5 éves korom körül merült fel az, hogy színész akarok lenni. Ez összefüggött azzal, hogy nagynéném színésznő volt és rendszeresen vitt gyerek előadásokra. Plussz felnőtt előadásokra is bevitt, én meg nézhettem oldalról, meg a kulisszák mögül takarásból az előadásokat. Ezt a világot én iszonyatosan szerettem és otthon is színházasdit játszottam.”
Balázs említette, hogy kétszer felvételizett a Színművészeti egyetemre, de nem vették fel. Azonban második alkalommal, már a rendszerváltáskor, magán színi iskolák is alakultak, melyekből az egyikbe bejutott és itt tanulhatott sok hasznos dolgot. Említette továbbá, hogy a gimnáziumi évek alatt részt vett egy rendezői tanfolyamon is. Ezek után játszott, forgatott és szinkronizált is. Élvezte ezt az életet és mind mélyebben elsajátította a szakma lényegét is, de ez abban az időben nem számított „tisztességes” munkának, elvégre vagy bejön, vagy nem.
Ebben a helyzetben találkozott a Waldorf-pedagógiával és végezte el a 4 éves tanárképzést, majd az Óbudai Waldorf iskolában kezdett tanítani. Bár leszámolt a színházi élettel és a tanításra koncentrált, azért mégsem teljesen szakadt el tőle. Vitte az iskola színjátszó körét, színdarabokat készített saját osztályával és drámatanárként is helyt állt.
8 év után Solymáron folytatta a tanári pályafutását, ahol szintén a dráma és a színjátszás volt a felnőttképzés középpontjában. A következő lépés a Pamhageni Waldorf iskola volt, melynek 3 év után magánéleti problémák miatt intett búcsút. Így vette kezdetét a bécsi nagybetűs színházi élet. „Nem ismertem itt senkit, de azzal az elhatározással jöttem, hogy csinálok itt egy magyar nyelvű társulatot.”
Az eddigi sikeres színházi évadok beigazolni látszanak Rendező úr vízióját, miszerint magyar társulatra márpedig szükség van Ausztriában. Az idei évadban a gyerekelőadások voltak túlsúlyban, mivel 2022 szeptemberében beindult a SVUNG bábtagozata is, az újonnan csatlakozott Pille Tamás vezetésével. 6-7 bábelőadás, egy vegyes báb és élőszereplős mesejáték, a Kismiska és a Kő papír olló is futott ebben az évben.
Emellett jelenleg 3 felnőtt darabot láthatott a közönség, melyből a legújabb a versben íródott vámpír musical paródia a Vérszipoly. Első kézből lehettem tanúja a sziporkázóan humoros, már már észveszejtő poénokkal taroló groteszk előadás sikerének. Voltak jelenetek, ahol úgy sorjázták a poénokat, hogy képtelen voltam mindet egyszerre befogadni, hiszen még az előző soron kacagtam, mikor már két újabb olyan elszólást is eleresztettek a színészek, melyek önmagukban is megérnének egy misét.
A SVUNG kapcsán még a Kicsi Svungot is meg kell említenünk, melynek stabil létszáma 10 fő. 6-11 éves korig vannak gyerekek az utánpótlás csoportban. Az idei év végén ők is előadták produkciójukat, melyet ők írtak meg. A sztori egy osztályról szólt, akiknek van egy aranyhala, melyet mindig bántanak. Amikor a biológiatanár szembesül a helyzettel, az egész osztályt állatokká változtatja. A nebulók így saját bőrükön tapasztalják meg, milyen állatnak lenni. Négy térkép és némi kincskeresés segítségével tudnak végül visszaváltozni. Tapasztalataik, a tanulságok és a konzekvenciák levonása után immár az egész osztály megszereti végül az aranyhalat.
A színdarabok sokfélesége láttán még felmerült bennem egy záró kérdés. Vajon van-e olyan darab, ami valami miatt kiemelkedik a többi közül? Rendező úr szellemesen válaszolta meg trükkös érdeklődésemet: „Nincs kiemelkedő darab a repertoárban. Két legfontosabb darab van: amelyiknek a próbafolyamatában benne vagyunk. Ott mindig azt érzem, hogy ez a világon a legeslegfontosabb darab. Amit éppen most csinálunk. De a legfontosabb igazából az, amit éppen játszunk. Ma a világon a legfontosabb darab a Kismiska volt, amit te is láttál.”
Rendező úr a beszélgetés lezárásaként még megemlítette, hogy a társulat életébe kritikus helyzet állt be. Fontos lenne, hogy bekapcsolódjanak adományozók és mecénások, mivel a bevételi forrásaik kizárólag a jegyeladásból származnak. Az egyetlen kivétel az idei évadban bemutatott Kismiska volt, melynek bemutatását a Bundeskanzleramt pályázati támogatás formájában segítette.
A SVUNG exponenciális fejlődését – bár szinte folyamatosan telt hát előtt játszanak – a tagok már anyagilag nehezen tudják felvállalni, hiszen míg az első években 2-4 előadás volt havonta, addig az idei évben csak júniusban 10 előadást tartottak. Ezért is várják leendő bőkezű támogatók mielőbbi megjelenését.
