Visszaszerezni a fényt
Október közepe táján néhány nap leforgása alatt Írországnak kétszer kellett szembenéznie a természet erőivel: először az Ophelia nevű ex-hurrikán csapott le ránk, majd a Brian nevű vihar érkezett pusztító szelekkel. Az utóbbi éppen október 21-én érte el Corkot, emiatt azt a tanítási napot – és az október 23-i megemlékezésünket – el kellett halasztanunk.
Egy héttel később, október 28-án gyűltek össze az iskolai osztályok a nagyteremben, hogy vezetésemmel közösen emlékezzünk meg a 61 évvel ezelőtti eseményekről. Tudtam azt, hogy a 2-3-4. osztályosok az elmúlt év(ek)ben már részt vettek hasonló történelemórákon, de az elsősöknek – az én osztályomnak – ez egészen új volt, és számítottam rá, hogy nem is lesz könnyű érthető és érezhető közelségbe hozni számukra az 56-os eseményeket.
Éppen ezért a prezentációmra készülve egy olyan nyelvhez folyamodtam, amit ők nagyon jól értenek – egy népmesét mondtam el a gyerekeknek a legelején, és annak a szimbólumait hívtam aztán segítségül a továbbiakhoz. Mert természetes, hogy a 6—10 éves gyerekeknek nincsen tudásuk a szabadságról, a terrorról és a megtorlásról, de mindjárt értik, ha a Nagy Sárkányról mesélek, aki ellopta az égről a Napot és a Holdat, majd a sötétségben rátámadt az emberekre és felfalta őket.
Sajnos a mi történetünk nem végződik olyan jól, mint a meséé – ahol is három vitéz elpusztítja a sárkányt, és visszahozza a világosságot a földre –, de a gyerekek így is büszke örömmel színezték és ragasztották a lyukas zászlót, miközben Koncz Zsuzsa dalát hallgattuk, hogy „Zeng az énekszó”, és úgy éreztük, mintha mégiscsak győztünk volna. Most és annak idején.
