A második világháború miatt több, mint egymillió magyar menekült el Magyarországról. A nyugat-európai menekülttáborokban a magyar cserkésztisztek kezdték újraszervezni a cserkészetet, „Hontalan Sasoknak” nevezték magukat. Miután 1848-ban Magyarországon a diktatúra a Magyar Cserkészszövetséget betiltotta, a Hontalan Sasok felvették ezt a nevet, és külföldön folytatták a szövetség munkáját.
Szintén egy Hontalan Sasnak, ifj. Lajtavári Endrének köszönhetően 1949-ben Rio de Janeiróban alakult meg az első tengerentúli magyar cserkészcsapat, 13. Szondi György néven. Egy év elteltével São Paulóban is megalakult az Árpád Vezér nevű cserkészcsapat, ifj. Lajtavári Endre és ifj. Tumbász Lajos vezetésével, majd 1952-ben a 25. Szent Imre és a 36. Dobó Katica fiú- és lánycsapatok, A csapatok fenntartását később a szövetség kérésére a Szent Imre kollégiumi bencés atyák látták el.
Később alakult további két cserkészcsapat, a 40-es Zrínyi Kata lánycsapat és a 64-es Zrínyi Péter fiúcsapat, melyet az Evangélikus Egyház tartott fenn. Közben Rioból a magyarok lassacskán elvándoroltak, elfogytak, így 1985-ben Rióban megszűnt a cserkész tevékenység, és az első tengerentúli csapat cserkészparkja bezárja kapuit.
São Paulóban a 90-es években még mind a négy csapat működött és aktív volt, de mivel itt is folyamatosan csökkent a létszám, a négy csapat 2003-ban összeolvadt és közösen folytatták munkájukat. Az első brazíliai és tengerentúli magyar cserkészcsapat előtt tisztelegve, megkapták a 13. Szondi György nevet, és azóta is ezen a néven működnek. Tavaly ünnepelték a brazíliai cserkészet fennállásának 70. évfordulóját. Jelenleg a csapat közel 40 tagból és 4 aktív őrsből áll: Jegesmedve őrs, Denevér őrs, Kenguru őrs és Manó őrs. Az első kettő cserkész korosztály, míg a második kettő kiscserkész korosztály. A Simon Bálint cserkészparkot, melyet jelenleg is használ a csapat, 1959-ben vásárolták cserkésztisztek, a bencések kolostora segítségével, és az elhunyt parancsnokról, Simon Bálintról nevezték el. Egy nagyon szép és rendezett portáról van szó, amely kiváló helyszínt ad az összejöveteleknek és programoknak. A cserkészparkról részletesen egy korábbi cikkemben olvashattok.
A cserkészetnek a diaszpórában nem csupán a cserkészmunka a célja. A többedik generációs kivándorlók gyerekei közül sokan itt tanulják és gyakorolják a magyar nyelvet, és tanulnak Magyarországról, annak földrajzáról, történelméről és irodalmáról. São Paulóban a cserkészet és a tánccsoportok szorosan együttműködnek, a gyerekek közül sokan cserkészek is, és néptáncosok is. Ezért a programokat és kétheti összejöveteleket is úgy szervezik, hogy az időpontok ne ütközzenek. Nem is gondolnánk messziről, milyen nehéz magyarságukat és identitásukat megőrizni az anyaországtól egy ilyen messzi, hatalmas, sokmilliós városban. Egy kisebb településen talán jobban konzerválódnak a hagyományok és a nemzettudat, de a világ egyik legnagyobb városában, ahol folyamatos a fejlődés és a változás, egy nyüzsgő, soha nem alvó, modern metropoliszban, ez óriási kihívás és érdekes feladat. Örülök, hogy mindezt saját szememmel látom, tapasztalhatom, és hogy ebben a munkában segíthetem az itteni magyarokat. Igazán nemes feladat.
