Böjte Csaba testvér dél-németországi körútja

/ Taczman Andrea /
taczman.andrea képe
A 2019. október 18-20-i hétvégén nagy örömben és megtiszteltetésben lehetett része a dél-németországi magyar közösségeknek, ugyanis Böjte Csaba erdélyi ferences testvér látogatást tett a stuttgarti, augsburgi és müncheni magyar katolikus egyházközségekben. Csaba testvér a külhoni körút mindhárom állomásán szentmisét mutatott be a helyi magyar plébánosokkal, majd előadást tartott a híveknek.
Csaba testvér szentmisét mutatott be Csibi Sándorral, az augsburgi Magyar Katolikus Misszió plébánosávalCsaba testvér szentmisét mutatott be Münchenben Merka Jánossal, a Magyar Katolikus Egyházközség plébánosával és Szalontai István atyávalCsoportkép Csaba testvérrel MünchenbenA Csaba testvérrel hozzánk látogató ifjú leányok, akik gyönyörű hangjukkal örvendeztették meg a jelenlévőket

Böjte Csaba a Dévai Szent Ferenc Alapítvány németországi egyesületének (Förderverein St. Franziskus) szervezésében  érkezett a magyar missziókra. A szervezet célja, hogy Németországban támogassa és terjessze Csaba testvér munkáját, valamint összefogja a támogatókat, hogy így még hatékonyabb segítségnyújtást tegyenek lehetővé a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára.

A hétvégi körút a stuttgarti Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközségben kezdődött, majd szombaton a Szent László Magyar Katolikus Misszión folytatódott. Az est szentmisével vette kezdetét, melyet Csaba testvér és Csibi Sándor, az augsburgi misszió plébánosa mutattak be.

A ferences szerzetes prédikációjának alapgondolata a bátorság erénye volt. Ennek kapcsán kiemelte Jézus dinamizmusát és cselekvő erejét, mely tetteinek alapjául szolgált; Jézus nem tétlenkedett, nem azon gondolkodott, hogy miként vizsgáztassa tanítványai alkalmasságát az igehirdetésre, hanem tétovázás nélkül meghívta és küldte őket, hogy szervezzenek közösségeket. Ennek nyomán az atya arra buzdította a jelenlévőket, hogy merjenek élni azokkal a lehetőségekkel, melyeket az Isten kínál fel nekik, és ne essenek a halogatás és cselekvőképtelenség hibájába. Ebben példa lehet számunkra a vasárnapi evangélium főszereplője, az az özvegyasszony, aki nem szűnt meg könyörögni a bírónak, hogy szolgáltasson neki igazságot. De felnézhetünk Teréz anyára és kedves magyar szentjeinkre is – Szent Erzsébetre és Szent Piroskára –, akik szintén bátorsággal és tetterővel munkálkodtak Isten országának építésén.

A prédikáció keretében Csaba testvér arra hívott egy jelenlévő gyermeket, hogy a magyar Szent Korona kicsinyített másával koronázza meg azt a Gyermek Jézus-szobrot, melyet Erdéllyel hoztak magukkal körútjukra – szimbolizálva ezzel azt, hogy életünknek Jézus Krisztus a királya.

A szentmise utáni előadásban Csaba testvér tanúságot tett arról, hogy miképpen tapasztalta meg az Isten szeretetét a gyermekek iránti szolgálata során: az 1990-es évek elején nem is mert hinni abban, amit elkezdett. A Gondviselés által azonban az álom valósággá vált: az utóbbi 25 évben több, mint 6000 gyermeknek adtak otthont és nevelték fel őket szeretetben, békében, jövőbeni perspektívát nyújtva így számunkra. Jelenleg 1800 gyermeket gondoznak. Őket két ifjú lány, Sz. Erzsébet Andrea és Z. Beáta képviselték, akik az est folyamán hangjukkal kápráztattak el minket: énekeltek a Jézus iránti szeretetről, valamint szerelemről és házasságról is.

Az est záróakkordjaként a jelenlévők meghallgathatták a Seböck Ibolya által vezetett augsburgi magyar kórus rövid műsorát, melynek keretében a kórustagok összefogásról és a közösségi lét öröméről énekeltek.

A külhoni látogatás utolsó helyszínén, a müncheni Magyar Katolikus Egyházközségben szintén teltház fogadta Csaba testvért, aki szentmisét mutatott be Merka Jánossal, az egyházközség plébánosával és Szalontai Istvánnal. A szentmise ünnepélyességét tovább emelte az egyházközség Geng Ildikó által vezetett DurMolOk ifjúsági kórusának közreműködése.

A szentmisét követően nemzeti megemlékezésre került sor a müncheni Magyar Katolikus Egyházközség szervezésében. Beszédet mondott Spiller Krisztina magyar közösséggel való kapcsolattartásért felelős diplomata, aki kiemelte 1956 hőseinek bátorságát; ők nem méricskéltek és nem riadtak vissza attól, hogy megmutassák, Magyarországgal nem lehet bármit megtenni. Az idő őket igazolta, hiszen a kommunista diktatúra tákolmánya néhány évtizeddel később összeomlott.

A megemlékezés során felidézhettük az 1956-os októberi eseményeket és forradalmi verseket hallhattunk az egyházközség fiataljainak és gyermekeinek előadásában. A műsorban közreműködött a Böjte Csaba testvérrel érkezett két fiatal leány is, Sz. Erzsébet Andrea és Z. Beáta, akik magyarságról és hazafiságról szóló énekekkel dobogtatták meg szívünket.

A szentmisét Csaba testvér előadása követte, melyben szólt a jelenlegi projektekről és a gyermekotthonok jelenéről, majd adományozási lehetőségre került sor a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.  

A külhoni látogatás percei csak úgy röpültek; Csaba testvér derűjével, lelkesedésével és dinamizmusával újra a szívünkbe írta magát. Buzdítása nyomán bizonyára sokunkban fogalmazódott meg, hogy igazán meghalljuk, mire indít minket a Szentlélek és azt kellő bátorsággal felvértezve életre is hívjuk.