A kommunizmus áldozatainak emléknapja állami emléknap ugyan, de az áldozatok között éppen a papok, az Istenhez és az Egyházhoz hű emberek voltak a legnagyobb számban, ezért illő és méltó ma itt, az istenházában is megállnunk egy pillanatra és rájuk gondolnunk – vezette fel a megemlékezést Varga János, az intézet rektora. A szentmise után dr. Gorove László állandó diakónus – aki a szentmisén is szolgált – meggyújtotta az oltár előtti kisasztalon elhelyezett mécseseket, eközben pedig rektor úr idézte Balogh József költő Dörmögő című versének mottóját, miszerint „A megcáfolhatatlan igazság csak a hazugokat dühíti”, majd Kányádi Sándor Kuplé a vörös villamosról – avagy abroncs nyolc plusz két pótkerékre című költeményével késztetett továbbgondolkodásra valamennyiünket: vajon tényleg holtvágányra döcögött-e végül a kopott vörös villamos? E sorok írója Nagy László Varjú-koszorú című versét idézte, majd Fehérváry Lilla előadásában a jelenlévők meghallgathatták Bátori Zsigmond énekét, amelyben a fejedelem a saját életét és halálát énekli meg. A következő pillanatokban Varga János rektorral Balogh József Szétszakítva című versét olvastuk fel, amely egyszerre fejezi ki népünk diktatúra alatti, illetve jelenlegi, több szempontból érzékelhető szétszakítottságát, és fohászkodik Istenhez azokért, akik „tartják a hazát”. Fehérváry Lilla két Mária-éneke – a Zobor-vidéki Lassan csendülhetek... és a XVI-XVII. századból való Mária, Mária népének – csodálatos folytatása volt az emlékműsornak, amelynek Balogh József Fohász című verse méltó befejezése volt: „Gyarlóságok mindig lesznek, / nézd el nekünk, embereknek. / Megőrizni emberségünk / segíts, Uram, kérve kérünk. / Haragvásunk már ne szítsad, / vigyázd józan álmainkat. / Aki jó még, higgyél annak, / jókból talán többen vannak” (részlet a versből).
A magyar himnusz eléneklése után, aki akart, meggyújthatott maga is egy mécsest a kommunizmus áldozatainak emlékére. Még sokáig lobogtak a kis gyertyácskák a Pázmáneum kápolnájában, amely aztán szép lassan elcsendesedett. De falai őrzik a szíveinkből felfakadó ima-, költemény- és énekszavak emlékét, ahogyan mi is őrizzük az elmúlt rendszer hitvallói, vértanúi, minden áldozata hősies, bátor magatartásának követendő példáját.
A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról
„Egy ember halála tragédia. Egymillióé statisztika.” (Joszif Visszarionovics Sztálin)
Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg.
A politikus emblematikus letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A kisgazda képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált s jól jellemezte a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát. Kovács Béla sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon.
A kommunista diktatúrák halálos áldozatait világviszonylatban 100 millióra becsülik. Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az 1 millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kegyetlen kivégzések során.
Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.
Február 25-én emlékezünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon felidézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. És ezen a napon emelt fővel emlékezhetünk minderre, mert egy letűnt rendszer bűneit emlegetjük, amelyet a nemzet kitartása és a szabadság iránti olthatatlan vágya örökre eltemetett.
