Az idei ünnepség a megszokottnál is jelentősebb volt a helyi magyar közösség számára, mivel megkoronázása volt a szervezet 80 éves fennállását ünneplő idei programsorozatnak.
Az Uruguay-i Magyar Otthon tehát 80. születésnapját ünnepli idén. Ez egy ember életében is jelentős kor, ugyanakkor gazdag élettapasztalatot feltételez. Ez fokozottan helytálló, ha egy szervezetről van szó.
Ízlelgetem a számot: 80.
Tűnhetne csak egy, az idő múlását jelző számnak is. De más érzéssel és tartalommal telik meg ha megfogalmazom, hogy 80. éve már, hogy az uruguayi magyaroknak van egy közösségi tere, ahol bátran megélhetik magyar identitásukat, jelentse ez a nyelvi, kulturális, közösségi vagy egyéni kapcsolódás lehetőségét.
Talán nem elhanyagolható részlet szerintem, hogy mindez kizárólag önkéntes munka eredményeként jött létre, sok esetben a helyi magyar származású családok generációit kötve ezzel össze, hiszen együtt dolgozott és dolgozik egy-egy rendezvény sikeréért nagyszülő, szülő és unoka egyaránt. Ez szép, értékes és tiszteletre méltó. Ezen értékek jelenlétének jelentőségét a szervezet tagjai is tudják, megélik a mindennapok szintjén, valamint az ünnepi pillanatokban is.
Más a hangulata egy rendezvénynek, ha csak résztvevői és más, ha szervezői is vagyunk. Itt pedig a résztvevők nagy számban szervezői is az eseményeknek. Mindenki, kivette a részét a munkából, amely során a legidősebbektől a legkisebbekig, az egyesület vezetőitől, a táncosokon át egészen az egyesületi tagokig mindenki hozzátett valamit ahhoz, hogy a nagy nap estéjén egy programokban, finom ételekben, jó kedvben gazdag bál várja az ünneplő magyarokat. Ebben benne van az, hogy a táncosok hetente kétszer, háromszor is elmentek próbálni munka, iskola után, időt és energiát nem kímélve, azért, hogy szépen összeálljon az előadás. Ahogy az is, hogy az önkéntes fiatalok és úgy általában az egyesületi tagok is, mennyi munkát fektettek a meghívók kiküldésébe, a vendégek visszajelzéseinek és különleges kéréseinek adminisztrálásába, a menü összeállításába, az ételek elkészítésébe, a terem és az asztalok féldíszítésébe vagy akár az új kenyér megsütésébe. A közösség munkájának eredménye szemmel látható volt szombat este. A terem zsúfolásig megtelt vendégekkel, a vacsora ízletes volt, a színpadon pedig ott állt 60 táncos népviseletben, akik közül a legkisebb még óvodás, a legidősebb pedig már nyugdíjas. Amikor az előadás véget ért, a függöny összezárult, a nézők tapsoltak. Ekkor a színpadon a függöny mögött egy sajátos, kedves rituálé vette kezdetét: a táncosok összeölelkeztek, örömükben dobbantottak és kurjantottak egyet, kiengedve a gőzt, így magyarosan.
Az alkalomhoz illő hasonlattal élve: a búza megérett, az aratás megvolt, az új kenyér kisült, ideje volt hát az aratóbálnak amely hajnalhasadásig tartott.
Méltó módon ünnepeltünk.
