Négy hónap állt rendelkezésünkre, hogy megtanítsuk a fiatalokat a bécsi keringő lépéseire, majd koreográfiát alkossunk belőle. Magyarországon szinte mindenkinek van lehetősége keringőzni a középiskolai tanulmányok végén, a szalagavatón. Ez Amerikában nem jellemző, így nagy örömmel csatlakoznak a fiatalok, hogy megtapasztalják, milyen keringőt táncolni elegáns ruhában, előkelő helyen, egy fontos eseményen.
Magyar ajkú gyerekek mellett angol és örmény fiatalok is csatlakoztak hozzánk, ezért két nyelven folyt a tanítás. Amikor tanítottunk, akkor ébredtünk rá, hogy mennyire az alapoktól kell indulnunk. A kulturális különbségeknek köszönhetően sok érdekes helyzettel találkoztunk.
A magyarországi táncos közegben könnyen felkérünk lányokat, és ha igen a válasz, akkor megfogjuk a csípőjüket, a kezüket a közös tánc érdekében. Itt először kellemetlen és ismeretlen volt a táncosok számára a felkérés folyamata, a gesztus, a döntés, a határozottság, az érintés. Először ezt kellett feloldanunk a fiatalokban. Érdekes volt látni, hogy a kezdetben magukban álldogáló, megfigyelő fiatalok hogyan változnak néhány próba után, és hogy hozza őket össze a tánc és a közös cél.
Bennünk is átkerült a hangsúly. Otthon a gyors, koncentrált, teljesítményorientált munkához szoktam. Ahogy elnéztem az itteni közösséget, ők kikapcsolódni jöttek és élvezni a táncot, vasárnapi vagy szombati programként választva azt. Így alkalmazkodtunk mi is, kevésbé voltunk szigorúak, lazábbra és élvezetesebbre vettük a próbatartás folyamatát, miközben szem előtt tartottuk a minőségi munkát.
Jó volt látni, hogy így is sikerült, sőt… talán így sikerült egy szép és megható előadást kivitelezni, aminek a megalkotása is örömet szerzett mind a táncosoknak, mind nekünk.
A Kárpátok Néptáncegyüttessel pedig a néphagyományok és az autentika útján kezdtük el a munkát. Mint 60 éves táncegyüttes, nálunk magasabbra tettük a mércét, és megérte a kemény munka. Csíkszentdomonkosi táncokat tanultunk, amit anno a Jászság Népi Együttesben Kádár Ignáctól és Nagypál Anettől tanultam, akik rengeteg időt töltöttek a településen, és az utolsó órákban még rengeteg dalt, táncmozdulatot, történetet, filmet, csujogatást gyűjtöttek, hiszen Ignác is onnan származik.
Ezt a tudást adtuk tovább Los Angelesben. Eltérve a Tímár-féle egységes viselethasználattól, törekedtünk a táncosokat változatos felcsíki népviseletbe felöltöztetni, ennek érdekében a San Franciscó-i Eszterlánc Táncegyüttessel is felvettük a kapcsolatot, ahol az ottani KCSP-sek, Dajka Ilka és Bolgovics Gergő segítettek nekünk!
Köszönöm a Jászság Népi Együttesnek is, akikkel megnyertük a Fölszállott a Páva két évadát is, hiszen a döntőben is felcsíki táncokat táncoltunk, és nagy segítség volt a viseletek kiválasztásában az akkori felkészülési folyamat, ami Vajai Franciska és Szűcs Gábor szakmai tudását dicséri.
A báli fellépésen mindkét produkciónak nagy sikere volt a visszajelzések alapján, én pedig nagyon büszke voltam mindkét csapatra. Kitettek magukért, és tényleg szívet melengető volt látni, hogy ennyire szeretik és éltetik az itteni magyarok a saját kultúrájukat. Életre kelt a múlt a LAX Hilton Hotelben, és együtt ünnepeltük a cserkészetet, a kultúrát és az összegyűlt, közel 250 fős közösséget. Isten éltesse őket még nagyon sokáig!
