A Regnum Magyar Iskola első éve
Ösztöndíjasként a pályázati időszakom egyik utolsó feladata a Regnum Magyar Iskola családi táborában való részvétel volt. Zenészként elfoglalt a diákmisére és a tábortűz melletti zenélésre való „ráhangolódás”, így kevesebb figyelmet fordítottam arra, mi is történt a táborban. Ezért is kértem meg Kondás Andreát, mint frissen jött magyar pedagógust, írjon cikket a táborról. Kész lett, több lett, jobb lett! Elolvasva írását, képet kaphatunk nemcsak a táborról, hanem a frissen alakult iskola első tanévéről is.
"Páran csak… akik vállalták, hogy vasárnapjaikat nem otthon, hanem a választott otthon falai között töltik. Magyar gyerekek között, akik így vagy úgy, de szeretnék ápolni a nyelvet, a hagyományaikat. Hiszek a szerencsében, és hiszek a Sorsban is. Ennek a kettőnek valami elképesztő keveréke lettünk mi. Mi, akik menthetetlenül beleszerettünk ebbe a kis csapatnyi magyar ajkú gyerekbe, a szüleikkel töltött időbe, a beszélgetésekbe, a tanórákba, a felkészülésekbe, a táborokba, az együtt érzésébe. Tartozunk valahová. Mit jelentett elkezdeni? Nekem mindent. A valódi életet. Egy új családot, a legjobb beszélgetéseket, és barátokat. Egy életre. Sokszor elgondolkodom azon, mi lehetne ennél is jobb? Hogyan lehetne ennél is jobban csinálni? Hiszem, hogy tudjuk jobban csinálni. Hogy a sikerek és a sikertelenségek folyamatosan formálnak minket. Olyan erős közösség az, aki mögöttünk áll. Olyan szülők, akik éjszakáig dolgoznak velünk, nekünk, a gyerekeknek. Hogy újabb lépéseket tehessünk a céljaink felé.
Az első tanévünk lassan a végéhez ér. Büszkeséget érzek magamban. Tudom, hogy mindannyian ezt érezzük. Kitaláltuk, megalkottuk, működik, és a következő még jobb lesz. Amikor a tananyagokat rakjuk össze, biztos vagyok benne, hogy mindannyiunknak a saját iskolás évei jutnak eszébe. Az emlékeink, a jók és a rosszak egyaránt. Folyamatosan arra törekedünk, hogy a gyerekek, akik a mi közösségünkbe tartoznak, érezzék azt a biztonságot, azt az elismerést, azt a szeretet, amire nekünk is szükségünk volt gyermekként.
Olyan sokfélék, olyan színesek. Tökéletesek. Nem csak mi tanítjuk őket. Ők is bennünket. A könnyedségre, elfogadásra, kompromisszumokra.
Néha logisztikáztunk, hogyan oldjunk meg egy-egy hétvégét. Sok kisgyermek, kevesen voltunk. Olyan önkéntesekkel dolgoztunk ebben az esztendőben együtt, akik nélkül nem sikerült volna. Együtt főztünk, gyűjtöttünk pénzt az iskola számára, amit tankönyvekbe, taneszközökbe forgattunk vissza. Megalapítottuk a kis Magyar Könyvtárunkat is a Balaclavai Plébánián. Megünnepeltünk minden jeles magyar ünnepet. Tanultunk a népszokásainkról, előadásokat tartottunk a szülőknek, és egymásnak.
A tanév felétől pedig a Kőrösi Csoma Sándor Program keretén belül ajándékot kaptunk. Önkénteseket. Nellit és Bélát. Ebben a levélben Mészáros Bélát emelném ki. Emlékszem a bemutatkozó levelére, amit már szinte az éjszakában olvastam el. Zenét tanítani jött hozzánk. A levele olyan szeretettel volt tele, hogy még én (aki hangszer-analfabéta vagyok) is megtanulnék vele hegedülni. Béla az első naptól úgy dolgozott velünk, mintha mindig a Regnum suli tagja lett volna. A gyerekek, akik a zeneóráira feliratkoztak, mindig izgatottan várták a következő együtt tanulós alkalmat. Néha hallottuk a templomból kiszűrődő zenélést. Megszaporodtak reggelente a zeneszerszámok, egyre zajosabbak lettünk. Az utolsó negyedéves táborunk koronázta meg mindazt, amit együtt véghez vittünk. Egy jól összeszokott társaság lettünk. Nagy zajjal, beszélgetésekkel, Bélának köszönhetően rengeteg zenéléssel, énekléssel. Biztos vagyok benne, hogy Bélát pótolni nem tudjuk. De azt megígérhetjük, hogy visszük tovább ezt a zeneszeretetet, azokat az énekeket, a magyar népdalokat, a határtalan jókedvet, amit Tőled kaptunk, Béla. Mit írhatnék a levelünk végére? Nem búcsúzunk el... Hiszem, hogy még találkozunk, hogy tanítasz még velünk, nálunk, és elhúzod még a nótánkat.
Szeretettel: A Regnum Marianum Magyar Iskola Csapata."
