1956 megítélése kapcsán a külföldre szakadt magyarok esetében – mint itt Minnesotában is – ha lehet, még cifrább a helyzet. Amellett, hogy kitörölhetetlenül magukban hordozzák a forradalom szörnyűségeinek fájdalmát, még az otthontalanság érzésével is meg kell küzdeniük. Október 23-án nem csupán a harcok borzalmát élik újra, de a hazától való elszakadásukat is. Sokaknak közülük sosem állt szándékában elhagyni Magyarországot, de nem maradt más választása. „A könnyebb útra léptek” – támadják őket gyakran, bele se gondolva, milyen „könnyű” lehet hátrahagyni családot, szerelmet, barátokat, és soha többé nem érezni magunkat otthon sehol. Számukra tehát október 23. ugyanúgy jelenti a legnehezebb döntésükkel való ismételt szembesülést, mint az emlékezést csodás-rémes időkre, amelyek meghatározzák Európa mai képét.
Nem is mindenki mesél erről szívesen. Van, aki személyes ügynek érzi 1956-ot, és csak vonakodva száll be egy-egy beszélgetésbe. Más úgy érzi, az általa megélt események nem olyan horderejűek, hogy megossza őket. Végül mégis ott vannak azok, akik el szeretnék mondani a történetüket, illetve átadni tapasztalatukat a fiatalabb generációknak. Ha beszélget velük az ember, lélegzetvisszafojtva hallgatja a történeteiket, próbálva feldolgozni a tényt, hogy ők valóban ott voltak. Ezek az elbeszélések vegyesek, hol eufóriáról szólnak, hol a rendszer szörnyűségeit vagy a harcok borzalmait taglalják. Egytől egyig izgalmasak, érzelemmel teljesek, és gyakran csillogtatják meg mind az elbeszélő, mind a hallgató szemét. Egyben azonban minden ’56-os egyetért: soha nem volt olyan jó magyarnak lenni, mint azokban a napokban! Soha olyan egyetértést és kölcsönös támogatást nem tapasztaltak, mint akkor. Ez pedig egy olyan érzés, amit hirtelen irigyel tőlük az ember...
Mindezt figyelembe véve már nem is olyan egyszerű a dolgunk október 23-hoz közelítve. Ennek megfelelően meg is küzdöttem a Minnesota-i Magyarok ünnepi műsorának megszervezésével, de nagyon megérte. A tény, hogy a közönség soraiban többen ültek olyanok, akik személyesen élték meg a forradalmi eseményeket, különleges hangulatot teremtett, jelenlétük valódi tartalommal töltötte meg a megemlékezést. Horváth Lajos saját, 1956-ban írt költeményét, az „Októberi szél” című verset adta elő, ami könnyeket csalt a jelenlévők szemébe. A hangulat ünnepélyessége a továbbiakban sem csökkent, hiszen a műsor második fele az ’56-os magyarok visszatekintéséből állt. Az általuk elmesélt személyes történetek adták a nap esszenciáját, amelyeken keresztül mi is jobban bele tudtunk helyezkedni a forradalmárok helyzetébe, közelebb kerültünk az események megértéséhez.
A minnesotai magyarok azonban már az érkezésem előtt rengeteg energiát fektettek abba, hogy méltó emléket állítsanak 1956 hőseinek ezen a kerek évfordulón. Az amerikai-magyar kulturális kapcsolatok terén újszerű párbeszédre törekvő Creative Cultural Exchange non-profit szervezet vállalta a szervezőmunka oroszlán részét, de jelentős támogatás érkezett a The Hungarian Initiatives Foundation, az ’56-os Emlékbizottság, valamint a Minnesotai Magyar Tiszteletbeli Konzulátus részéről is.
A rendezvények magukba foglalták az Enyedi és Salamon Quartet - Enyedi Ágnes, Salamon Soma, Zimber Ferenc és Mihó Attila - valamint kísérő táncosaik - Bures Réka és Berecz István - látogatását is. Az együttes minnesotai tartózkodása alatt számos értékes népzenei és néptáncos élménnyel ajándékozta meg a helyieket. Saját magas szintű előadásaikon felül táncházzal örvendeztették meg a gyerekeket és felnőtteket, rögtönzött zeneórákat adtak fiataloknak, de még egy helyi, nemzetközi repertoárral rendelkező tánccsoport, az Ethnic Dance Theatre tagjai számára is tartottak workshopot. Jelenlétükkel, az általuk hozott hazai dallamokkal és szellemiséggel sokat adtak az itt élőknek.
A programsorozat másik fontos pillérét a „Szabadság szerelem” című magyar film bemutatása adta, amely 1956 októberének és novemberének eseményeit dolgozza fel. Az első vetítés a St. Thomas Egyetem közép- és kelet-európai történelmet tanuló diákjai számára volt elérhető, tanulmányaik kiteljesítésének céljából. A második, a nagyközönség számára szervezett vetítésre október 20-án került sor a The Film Society Minneapolis-St. Paul támogatásával. A több mint százötven érdeklődőt vonzó eseményen magyarok és amerikaiak közel azonos számban vettek részt. Közülük mintegy százan a filmet követő fogadáson is tiszteletüket tették, amely során lehetőség nyílt a Minnesotában élő ’56-osokkal való találkozásra, illetve a forradalmi eseményekről való beszélgetésre.
A megemlékezések színvonalát nagymértékben emelte a Fülöp László és Fülöp Sylvester Ágnes által készített kiállítási anyag, amit voltak szívesek megosztani az ünneplőkkel. A házaspár örömmel tett eleget a MISI Magyar Iskola felkérésének is, ahol saját élményeit osztotta meg az érdeklődő gyerekekkel, próbálván érzékeltetni, miről is szólt 1956.
Ez pedig nem könnyű. Komoly kihívás átadni 1956 üzenetét egy olyan generációnak, amely szabad világban nőtt fel, amely számára ismeretlen az alapvető emberi jogok megsértése vagy megtagadása. Mégis meg kell próbálni, mert ezek a problémák jelen vannak a ma világában is, ha nem is mindig saját bőrünkön tapasztaljuk őket. Fontos, hogy mindnyájan képesek legyünk tanulni a múltból és helyes értékrendet felállítani korunk válságos napjaiban. Észre kell vennünk, mekkora kiváltság a szabadságunk, hogy milyen erő rejlik az összefogásban és egymás tiszteletében. Legfőképp pedig azt kell megértenünk, hogy minden ember egyformán értékes.
