1956, Te csillag!

1956, TE CSILLAG

“ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,

és ötvenhat: egyszer minden száz évben

talpra állunk kínzóink ellen.”

(Faludy György)

1956 egy olyan történelmi esemény a magyar nép életében, ami a mai napig meghatározza sorsunkat. Ám nemcsak Magyarország történelmében volt az október 23. egy fontos mérföldkő, hanem világtörténelmi szempontból is meghatározóvá vált, hiszen ez volt az első igazán nagy repedés a kommunista blokk falán. Marosán Csaba előadása az ’56-os forradalom egy kevésbé ismert oldalára világított rá: a szabadságharchoz kötődő erdélyi csoportosulások ténykedését és a vezetőikkel, tagjaikkal szemben végrehajtott megtorlásokat mutatta be.

A Babes és Bolyai egyetemeken szórólapokat készítettek, amelyeken felhívták a diákságot a magyar forradalommal való szolidaritásra. A román pártvezetést váratlanul érték a magyarországi forradalom eseményei. Politikai téren a Gheorge Gheorgiu-Dej vezette Román Munkáspárt attól tartott, hogy a lengyel és magyar forradalom után Moszkva Romániában is reformokat és személyi változásokat fog követelni. A megtorlások az erdélyi magyarokkal szemben kemények voltak, és nagyon szigorú ítéleteket hoztak. 

Ismeretes, hogy Kolozsváron, a Képzőművészeti Főiskolán a Mátyás-szülőház lovagtermében komoly igazságokat kimondó „veszélyes” gyűlést tartottak. Másnap Balázs Imre és Tirnován Vid hallgatókat letartóztatták, később elítélték. Temesváron a Műszaki Egyetemen szintén diákok fogalmaztak meg felelősségteljes követeléseket, melynek hatására 31 diákot ítéletek el. Szováton a magyar forradalom megsegítésére indult Kelemen Imre csoportja. Vádjuk később a „népi demokratikus rendszer elleni mesterkedés és tiltott fegyvertartás” volt.

Ötvenhatos ösztönzésre komolyabb diákszervezetek is létrejöttek Erdélyben, amelyek a nemzeti hagyományok ápolását, a magyar nemzeti öntudat ébrentartását tűzték ki célul. Sepsiszentgyörgyön a Székely Ifjak Társasága (SZIT); Brassóban a Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége (EMISZ), és ilyen volt a Fekete kéz (Szászrégen, Marosvásárhely), illetve a nagyváradi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetség (SZVISZ).[1]

Marosán Csaba közel másfél órás verses-énekes előadásának gerincét azonban olyan versek alkották, amelyek a hazáról, hitről, kitartásról és helytállásról szólnak. Felcsendültek Ady, Reményik, Dsida Jenő és Vass Albert szavai is.

„…megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.

…

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
 

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.”

(Reményik: Kegyelem, részlet)