A forradalom és szabadságharc 177. évfordulóját ünnepeltük
A két részből álló program az 1848–49-es forradalom és szabadságharc nagy alakjaira koncentrált. Viszont a forradalmár és hős képe mellett sokkal inkább ezen személyek hétköznapi arca került megvilágításra. A mintegy 90 perces program elején a forradalom és szabadságharc körüli mítoszokról esett szó. Illetve egy ismeretterjesztő rövidfilm a nők, asszonyok, feleségek szerepét mutatta be úgy a reformkorban, mint a szabadságharc idején és bukása után.
A női sorsok mellett megelevenedtek a férfisorsok is, ugyanis időutazásunk következő állomása a magyar Golgotára, Aradra vezetett. A kivégzett honvéd főtisztek feleségeikhez írt búcsúleveleiből olvastam fel egy-egy részletet. Az előadás egészében új megközelítéssel szerettem volna megmutatni a forradalom emberi oldalát is. Ennek nyomán a hős forradalmár, rettenthetetlen szabadságharcos, katonai géniusz mellett a szerelmes ifjú, szerető férj, gondoskodó családapa alakja is elénk tárult.
Ebbe a koncepcióba tökéletesen illeszkedett Csadi Zoltán évek alatt kimunkált előadása. Petőfi Sándor a Kerényi Frigyeshez írt Úti levelekben nem ritkán nagy hevülettel, olykor pimasz humorral írt és mesélt vándorszínész éveiről, utazásainak helyszíneiről és útitársairól. Ezeken a lapokon szeretetre méltó önarckép is kibontakozott egy őszinte, szenvedélyes és boldog fiatalemberről.
Petőfi Sándor 1845-ös és 1847-es utazásai, a verseken túl, ezen írások nyomán is örökre emlékezetesek maradnak. A forradalom előtti Magyarország érdekes kirakós darabkái ezek. Csadi Zoltán előadásának köszönhetően pedig emlékezetes pillanatokká váltak a vancouveri Magyar Ház színpadán is.
A papírra vetett történetek mellett Petőfi Sándor neve szintúgy örökre fennmarad. Március 15-én őt, sok-sok ismert és még több névtelen hősünket ünnepeljük. Mindazokat, akik vérüket és életüket adták azért, amiben hittek. Jelentőségteljes dolognak tartom, hogy erről a világ másik felén élő magyarok is megemlékeznek!
