Balogh János vagyok, szervezet-és munkapszichológus. A Magyar Légiforgalmi Szolgálatnál dolgozom és büszkén mondhatom, hogy ez a hivatásom. Azonban már egész kis korom óta végig kísérte a tanulmányaimat és a munkámat a néptánc, mint hobbi, ami végül meghatározó része lett az életemnek. A Jászságban nőttem fel, és a családomban a keresztanyám néptáncolt az akkori Budapest Táncegyüttesben, majd a Jászság Népi Együttesben. Emlékszem arra a pillanatra, amikor mondta, hogy valószínű abbahagyja a táncot, mert a családalapításra került a fókusz, és én körülbelül hat évesen mondtam, hogy akkor én majd folytatom! Hát, innen indultam, és így töltöttem el 23 évet a Jászság Népi Együttes gondozó szárnyai alatt! Az aktív táncos évek során több száz népdalt, dallamot és a Kárpát-medence mozgáskincsének nagy részét volt szerencsém megtanulni. Az egyetemi években az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes is olyan műhely volt számomra, ahol rengeteget tanultam és fejlődtem, mind emberileg, mint a tánc terén. A kultúránk nemzetközi képviselete során bejárhattam a világot, és ezáltal Mexikótól egészen Makaóig megismerhették a külföldi érdeklődők a magyar néptánc archaikus egyediségét! 

A pszichológia és a tánc mellet szeretek festeni, verset írni, mozogni, sportolni, művelődni, színházba és koncertekre járni, alkotni. A művészet hozzám mindig közel állt, és nagyon megmozgat kívül és belül, illetve azt tapasztalom, hogy én is hatással tudok lenni másokra, mert szeretem ilyen módon kifejezni az érzéseimet, vagy így kommunikálni, hiszen van, amikor nem elegendőnek a szavak. Nagyon szeretem azt az érzést, amikor a színpadon a függöny mögött készülődünk és várjuk, hogy megmutathassuk a nézőknek, amiért közösen dolgoztunk. Nem csak azért, mert ez a közönség számára egy új asszociációs élmény, ami elindíthat gondolatokat és érzelmeket, hanem azért is, mert a műsor sok órás közös munka, alkotás, izzadság, készülés, szervezés eredménye, ami olyan kötelék az előadók között, amit fantasztikus élmény megélni. Ez megnyilvánul egy összekacsintásban a színpadon, vagy egy érintésben, egy közös táncmozdulatban. Az életünkben abban az egy pillanatban, abban a három másodpercben együtt rezdültünk ebben a nagy univerzumban és mennyi dolognak kellett úgy alakulnia, hogy ez megtörténhessen… Ezek az élmények egy életre meghatározó emlékek és emberi kapcsolatok habarcsai lesznek.

Remélem az ösztöndíjas munka során sok ilyen pillanatot facilitálhatok a kinti közösségben, amiből természetesen én sem szeretnék kimaradni! Hálás vagyok ezért a lehetőségért, és örömmel megyek ki a LosAngeles-i magyar közösséghez, akik már a programot megelőzően nagy szeretettel fordultak felénk! Azon leszünk, hogy odakint is rászolgáljunk erre a szeretetre, és átadhassunk magunkból és a tudásunkból olyan dolgokat, amitől még erősebben lobog a magyar kultúra és a magyar közösség lángja Amerikában!