A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Döge községből származom, és már gyermekkoromban közel állt hozzám a hit és a hagyomány tisztelete. Közel lakom az ukrán-magyar határhoz, nálunk is hasonló hagyományőrzés zajlik, mint Kárpátalján. így fordult először figyelmem a népdalok felé. Nyolcadikos diák voltam, mikor az egész megyét képviseltem az országos Kodály Zoltán népdaléneklő versenyen. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában bekerültem a kollégium énekkarába, a Kántusba, ahol Berkesi Sándor karnagy táplálta bennünk a kultúrához, a magyar földhöz való ragaszkodást, és több határon túli vendégszereplést is szervezett. Különös élményekkel tekintek vissza a Wass Albert olvasó körökre is, kinek írásai a mai napig megmelengetik lelkemet.

2006-ban önkéntesként beléptem a Magyar Református Szeretetszolgálatba, így fejeztem ki szeretetemet a határon túl élő testvéreim iránt, értük pakoltam megannyi kamiont, tettem sok munkát. 2013-ban kerültem a Sárospataki Teológiára. Itt a diákság hetven százaléka határon túli, jó megismerni őket, és jó velük együtt élni. 2018-ban megválasztottak diákvezetőjüknek, így különös gondom van rájuk, és büszkeséggel tölt el, hogy pont ők tiszteltek meg ezzel a bizalommal.

Hiszem és vallom, hogy a magyar nyelvű igehirdetésnek megtartó ereje van, és nagyon fontos szerepet töltött be a magyar nyelv megőrzésében is. Sajátos kötelezettségemnek érzem azt, hogy aki kint él, és nem hagyta el hitét és nyelvét, az igenis részesülhessem ebben a megtartó kincsben. Mert lehet, hogy a világ más-más részén élünk, de összeköt bennünket a közös hit, nyelv, történelem. Egy igével szeretném befejezni: „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.” Ez az, amit szem előtt tartottak elődeink, és bennünket is ez kell, hogy jellemezzen.