Debreceniként nagyon fiatalon szembesültem azzal, hogy magyarok nem csak Magyarországon élnek. A rendszerváltás idején az akkor „viharos” romániai helyzetben szüleimmel egy székely család külföldre jutását segítettük. Részben ez, részben pedig egy csíkszeredai családdal a mai napig tartó jó kapcsolatom határozza meg bennem a határon túli magyarok iránt érzett szolidaritásomat.

Hat éves koromtól kezdve tizenkét éven át kimagasló sikereket értem el a Debreceni Hajdú Táncegyüttes táncosaként, ennek élménye jellemem nélkülözhetetlen alkotórésze és meghatározója. Ezt újabb tizenkét év követte a Hortobágy Néptáncegyüttes soraiban. Itt már fiatal felnőttként a magyar kultúra elkötelezettje lettem. Amikor Budapestre kerültem, egyik legfontosabb feladatomnak éreztem, hogy folytassam a táncolást. A Bartók Táncegyüttesre esett a választásom, és hogy jól választottam, azt az azóta ott eltöltött öt esztendő bőségesen igazolta. Ez alatt az évek alatt, a Kárpát-medence számos tájegységének táncát sajátítottam el, amelyeket színpadi produkció formájában is sokszor bemutattunk Magyarországon, a határon túl, és több európai országban is. Az együttesekben mindig közösségépítő magatartásommal erősítettem az ott folyó munkát. Az élete során mindenkinek találkozni kellene a magyar néptánc és népi táncolás élményével, és azzal az életérzéssel, közösséggel, amit maga köré épít.

A Kőrösi Csoma Sándor Programot nagy lehetőségnek érzem arra, hogy az emberek figyelmét erre a közös kincsünkre irányítsam. Külön megtiszteltetés számomra és nagy izgalommal tölt el, ha arra gondolok, hogy mindezt külföldön élő magyarok között tehetem meg. Határozott szándékom, hogy a népi kultúra megjelenítésével színesítsem a diaszpórában élők mindennapjait, és értéket közvetítő hatásait kihasználva pedig a körülöttem lévő gyerekeket és felnőtteket formáljam, neveljem.