Emlékezzél ember por vagy és porrá leszel!
A hamvazószerda (régi népi elnevezései hamvas szerda, szárazszerda, böjtfogószerda, böjtfőszerda) a nyugati kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap. Mozgó ünnep, legkorábbi lehetséges időpontja február 4. és a legkésőbbi március 10. Ez a farsangi időszak utáni első nap. A mai nappal hivatalosan is véget ér a farsang időszaka.
A húsvétot megelőző nagyböjt hossza Jézus 40 napos böjtjét követi. A nyugati egyházban (mivel vasárnap, az Úr napján nincsen böjt) a húsvét előtti negyven hétköznapra terjed ki, a szombatokat is beleértve; így – mivel az ebbe az időszakba eső hat vasárnap nem része a böjtnek – kezdőnapja, a hamvazószerda a húsvét előtti 46. napra esik. Ezzel szemben a bizánci rítus szerint szombaton sem böjtölnek, ezért a nagyböjt a hamvazószerda előtti második vasárnapon (húshagyóvasárnap) kezdődik.
Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett (hamvazkodás). Az ókereszténység idején a mezítlábas, zsákruhába öltözött nyilvános bűnösöket a püspök a templomba vezette, majd miután a bűnbánati zsoltárokat elimádkozták, fejükre hamut hintett és kiutasította őket a templomból. A kiutasítottaknak egészen nagycsütörtökig tilos volt a templomba belépniük. Hamvazószerdán – elsősorban a katolikus egyházban – szentelt hamuból (melyet az előző évi virágvasárnapi körmeneten használt barka elhamvasztásával állítanak elő) keresztet rajzolnak a hívők homlokára, az alábbi mondatok egyikével: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”, illetve „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak!” Ezt a napot ritkábban protestáns közösségekben is megünneplik.
II. Orbán pápa 1091-ben rendelte el, hogy a papok minden keresztény homlokát hamuval kenjék meg ezen a napon, ez a szokás a katolikusoknál mindmáig fennmaradt.
A templomban a mise után a pap az előző évi szentelt barka hamuját megszenteli, s azzal rajzolja a keresztet a hívek homlokára. Ezt nevezik hamvazásnak, ami a nagyböjt kezdetét jelző szertartás. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra, a halálra figyelmezteti az embert.
A nagyböjt a keresztény közösségekben a húsvét előtti negyven napos előkészületi, bűnbánati időszak. Lényege húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás révén. A vallásos gyakorlat középpontjában ebben az időszakban a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll, kifejezve az ember Isten iránti szeretetét. A nagyböjt lelkületének része az ima és a szegények megsegítése is.
A nagyböjt időtartama 40 nap, ami a Szentírásban és a keresztény hagyományban az események jelentőségét aláhúzó szám (Jézus nyilvános életében végzett tevékenységeinek megkezdése előtt 40 napot böjtölt a pusztában; 40 napig tartott a vízözön; 40 évig vándorolt a zsidó nép a pusztában; 40 napot töltött és böjtölt Mózes a Sínai-hegyen mielőtt megkapta a Tízparancsolatot; Jónás próféta 40 napos kegyelemidőt hirdetett a bűnös városnak, Ninivének, akik aztán bűnbánatuk jeléül nyilvános böjtöt kezdtek.
A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá; a 7. században alakult ki a szerdai kezdőnap. A 11. századig nagyon szigorúan böjtöltek: késő délutánig nem ettek semmit, a böjti napokon pedig nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást. A lila a 13. század óta számít a bűnbánat színének.
A nagyböjti önmegtartóztatás legszigorúbb változata a negyvenelés volt. Ilyenkor a böjtölő csak negyvenszer evett ebben az időszakban – tehát naponta csak egyszer, naplemente után. Szintén elég szigorú az a szokás, ami alapján a nagyböjt péntekjein csak hét búzaszemet ettek.
Régen a hittanulók (katekumenek) ekkor készültek fel a keresztség felvételére, ekkor ismerkedtek a hittételekkel, Jézus életével. Húsvét vigíliáján (nagyszombat éjjel) keresztelték meg a katekumeneket, s az ókorban minden évben csak ezen a napon kereszteltek.
A katolikus egyház a régebbi szigorú szabályokon mára enyhített: szigorú böjtöt hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő (ekkor a 18 és 60 év közötti hívek a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól), valamint ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy ne fogyasszanak húst.
Az időszak liturgikus színe a bűnbánatot jelképező lila (viola). Sok keresztény közösségben – így a katolikus egyházban – az egész időszakban nem hangzik fel az istentiszteleteken az örömöt kifejező alleluja. A templomokat nem díszíti virág. A katolikus egyházban ennek az időszaknak egy sajátos szertartása a keresztúti ájtatosság, Jézus szenvedéstörténetének megjelenítése.
Liturgikus hagyomány, hogy nagyböjt ötödik vasárnapjától (feketevasárnap) a feltámadási szertartásig a templomi feszületeket, továbbá a főoltár képét violaszín böjti lepellel eltakarják.
