Kölni Katolikus Magyar Lelkészség

Palotai-Farkas Júlia (2016, 2017)
Palotai-Farkas Júlia (2016, 2017)

A Kölni Magyar Lelkészség Németország Észak – Rajna – Vesztfália tartományának területén belül három egyházmegyén (Köln, Essen és Aachen) átívelő lelkipásztori munkát lát el.

A tartományhoz tartozó magyar katolikus lelkipásztori szolgálat a második világháború végén kezdődött, amikor az úgynevezett angol zónában közel húszezer magyar hadifogoly rekedt. Több mint kétharmaduk katolikus volt, és kezdetben Pohly János pécsi egyházmegyés tábori lelkész gondozta őket, amennyire ezt a háború utáni körülmények engedték. Idővel a hadifoglyok nagy része vagy hazatért, vagy a tengerentúlra vándorolt.

A magyarok első, hivatalosan is megbízott lelkésze 1948-ban kezdte meg munkáját, és természetesen az ’56-os forradalom után érkezett magyar menekültek lelki gondozását is ellátta. Később munkáját Hieró István, kölni magyar lelkész folytatta, az ő működésének idejére tehető a Köln Longerich nevű városrészében található Szent István-telep létrejötte. A kölni érsekség 1964-ben építette a város központjához közel lévő Magyar Házat, és mivel Mindszenty József bíboros-hercegprímás két alkalommal is meglátogatta a kölni magyarokat, az iránta érzett tisztelet kifejezéseképpen a ’70-es évek közepén a házat róla nevezték el.

A magyar közösség közel ötven év után kénytelen volt elhagyni a Mindszenty Magyar Házat; a lelkészség irodáját és központját a közeli Nemzetközi Lelkipásztori Szolgálat Házába költöztették, amelyen jelenleg öt nemzet osztozik.

1998. január 1-jétől Lukács József plébános szolgálja a három egyházmegye területén élő magyarokat. A legfontosabb tevékenységek:

 

  • a hívek lelki kísérése az élet különböző eseményein

  • szentségek kiszolgáltatása

  • karitatív, oktató és kulturális tevékenység

  • a magyar nyelv és kultúra ápolása

  • igazi testvéri szereteten alapuló ökumenikus magatartás

Nemzeti ünnepeinket és kulturális programokat javarészt Kölnben és Düsseldorfban szervezzük. Mivel közösségünk nagyobb része Kölnben él, itt működik, a lelkészség keretén belül a hétvégi magyar iskola és óvoda, a zeneovi és itt tartjuk a táncházat, a néptánc-oktatást és egyéb rendezvényeink nagy részét. Rendszeresek a kulturális és ismeretbővítő törzsasztal elnevezésű alkalmak, amelyeken közösségünk egy-egy tagja a maga szakterületéről vagy érdeklődési köréről tart előadást. Havonta kétszer Kölnben és Düsseldorfban zenés irodalmi kávéházat tartunk, pár éve jótékonysági koncerteket is szervezünk, de nagy örömmel fogadjuk a Németországban turnézó magyar színészeket is. Rendszeresen szervezünk zarándoklatokat, két éve pedig bevezettük a testvérközösségek látogatását, ami azt jelenti, hogy felkeressük a szomszédos országokban és egyházmegyékben élő magyar közösségeket. A családok adventi dalok éneklése melletti koszorúkötéssel, az óvodások és az iskolások pedig „Szállást keres a Szent Család” című műsorral készülnek karácsony ünnepére.