Kubányi György | Kőrösi Csoma Sándor program
Ugrás a tartalomra

Kövessen minket:

 logó
  • Menu
  • Pályázat
  • Hírek
  • Rólunk
  • Munkatársak
  • Ösztöndíjasok
  • Partnereink
  • Galéria
  • Dokumentumok
  • GYIK

Analytics


Jelenlegi hely

  • Címlap
  • Ösztöndíjasok
  • kubanyi.gyorgy

Legfrissebb tartalmak

kubanyi.gyorgy képe
Kubányi György
Aktivitás éve: 
2023
Fogadó szervezet
Nyugat-Ausztráliai Magyar Egyesület ( Perth )
Tevékenységi terület: 
Táncoktatás, zeneoktatás, nyelvoktatás, kézműves foglalkozások, rendezvényeken való részvétel, újságírás
„Művet megérteni lehet anélkül, hogy ismernénk szerzőjét, de embert művei nélkül nem, hiszen beléjük tette le énje jobbik részét.” /Kodály Zoltán/
Bemutatkozás: 

Sátoraljaújhelyen születtem, s Trianoni határszelte városban nevelkedett lévén már gyermekkorom óta tudom, hogy a határokon átkelve is nagy számban élnek magyarok, akik velünk éreznek és gondolkodnak.

Édesapám egykori néptáncosként hamar megszerettette velem a néptáncot, emiatt már óvodás koromban bele is vágtam annak tanulásába, melyet azóta is aktívan űzök a Zemplén Néptáncegyüttes tagjaként. Az együttesben töltött évek során az ifjúsági együttesekből érkező táncos növendékek felkészítésében is szerepet vállalhattam. Műszaki érdeklődésem okán gépészmérnöki diplomát szereztem a Miskolci Egyetemen, ahol a selmeci diákhagyományok ápolásából is kivettem a részem. 2019-től Budapesten élek, ahol főállású projektvezetői munkám mellett a Kertész Táncegylet táncpróbáit is látogatom. Az élet bármerre is sodort a hazai együttes munkájából folyamatosan részt vállaltam, ezáltal szerte a világon Ázsiától Dél-Amerikáig szerepelhettem nemzetközi fesztiválokon, turnékon. Számos alkalmam volt a diaszpórában működő táncegyüttesekkel átélt közös munkára is, melyek során mindig mély hatással volt rám a nemzeti identitástudat hatványozottan érezhető formája. Legmeghatározóbb élményem az volt, amikor 2010-ben Brazíliában a március 15-i megemlékezésen a Sao Paulo-i táncegyüttesekkel adott műsorunk végén az álló közönség vastapsa közül síró szempárokon tükröződtek vissza a színpad fényei. Akkor döbbentem rá, hogy a hazaszeretet oly távol a hazától is rendíthetetlen.

Úgy gondolom, hogy a Kőrösi Csoma Sándor Program remek lehetőséget biztosít arra, hogy a magyar néptáncot, kultúrát és nyelvet minél inkább megtarthassák és magas szinten gyakorolhassák a hazánktól távol élő magyar közösségek. Célom, hogy az anyaországból küldött közvetítőként a Covid járvány okozta közösségromboló folyamatot megállítsam és táncos múltamból merített tapasztalataimmal új lendülettel támogassam a felnőtt és gyermek táncegyüttesek szakmai és közösségi fejlődését. Bízom benne, hogy hozzájárulhatok a nyugat-ausztráliai magyar közösség kulturális életének színesítéséhez, a külhoni magyarok hazaszeretetének erősítéséhez, hogy a következő generációk számára is elérhető legyen a magyar identitás.


Hírek

  • Véget ért az idei Kőrösi Csoma Sándor program 2023-as programszakasza a déli féltekén
    2023.12.25
  • Az Aradi Vértanúk és az ’56-os forradalom és szabadságharc hőseinek emlékére
    2023.12.25
  • Szent István táncest a magyar házban
    2023.12.25
Összes cikke

Partnereink

Kattintson, hogy megismerhesse őket!

Los Angeles '56-os megemlékezés magyar iskola Buenos Aires 1956 Genf Ottawa kirándulás népzene Mikulás karácsony Bécs London néptánc koncert Regensburg Chester Stuttgart megemlékezés KCSP München Ausztria Nürnberg Márton Áron toronto farsang Montreál Kanada Cserkészet Táncház
kormany.hu
Kapcsolat

Optimonk