2007-ben Dániában élve értettem meg, hogy az ember személyiségének mennyire fontos része a kulturális közeg, a nemzeti identitás. Nem ennek külsőségekben való megnyilvánulása, hanem az a különleges nézőpont és látásmód, ahonnan szemlélve, ahogyan nézzük a világot, megéljük a mindennapokat.

Fotóriporterként immár nyolc éve az MTI és a Nők Lapja keretein belül dokumentálom a magyarországi hétköznapokat, foglalkoztat a nők, a kisebbségek és a diaszpórában élő magyarok helyzete, és persze az identitás kérdése. 2015 nyarán jártam az USA-ban, ahol New Yorkban az ott élő magyarokról készítettem fotóriportot az MTI számára. Láttam, ahogy egy kis utcában megbújó könyvesboltban magyar nyelvű színházi előadások születnek, beszélgetéseket tartanak, és a másod-harmad generációs magyarok is őrzik a kulturális örökséget. Jártam a Brooklyn-i magyar zsinagógákban, ahol a száz éve kivándoroltak leszármazottai boldogan használják a magyar nyelvet, és Miskolcnak és Debrecennek hívják zsinagógájukat. 2016 őszén kezdtem el fotózni 56-os magyarokat Európa szerte a Mai Manó Ház számára. Hihetetlen élmény volt hallani, ahogy ezek az idős emberek megnyílnak, és sokszor könnyes szemmel mesélik, mit jelent számukra a magyarság, saját magyarságuk, a nyelv és a haza.

2017 szeptemberétől Tel-Avivban dolgozhattam a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasaként. Hálás vagyok, hogy a helyi magyar közösség nem csak el-, hanem be is fogadott, és hogy 2018 őszétől folytathatom a megkezdett munkát. Csodálatos utazás ez a feladat, amivel hidat építhetünk kultúrák, nemzetek és emberek között.