A Müncheni Magyar Intézet Egyesület regensburgi Magyar Majálisa
Június első napján, azon túl is a tavasz - nyár? - első igazán ragyogó napsugaraival megvilágítva tartotta a Müncheni Magyar Intézet Egyesület szervezésében a Regensburgi Konzuli Magyar Iskola és Óvoda immár a második majálisát. Az idén főleg gyerekprogramokban bővelkedő rendezvényt a környező zöldellő mezők friss illata itatta át. Bemutatkozott a Bajorországi Magyar Iskola két tagintézménye is, hiszen nem csupán a regensburgi iskolások, hanem a Burghauseni Magyar Iskola is műsorral kedveskedett a közönségnek. A majálison résztvevő gyerekekre ezen felül drámajáték, arcfestő, ugrálóvár, kézműveskedés, táncversenyek, sorversenyek, bohóc, torta és rengeteg más játék, vidámság és jutalom várt. A nap végén a felnőttek is beszállhattak a mulatságba, hiszen moldvai és rábaközi zenére táncolhattak az MMI regensburgi KCSP ösztöndíjasának táncházában. Mindezeken túl természetesen nem maradhatott ki a hagyományos magyar konyha sem, így nemcsak a lélek, de a test is táplálékra lelhetett. Köszönet a napsütésnek, a helyszínnek, a szervezőknek és támogatóknak, a programvezetőknek, résztvevőknek és mindenkinek, aki eljött vagy bármivel hozzájárult a rendezvény sikeréhez!