Évnyitó, őszi csalogató Hamilton városában

Indul az élet, fogd meg ezt az évet!

/ Tifán Sára /
tifan.sara2024 képe
Hamiltonban a lelkes magyar közösség a szokásos buzgósággal nyitotta meg új tanévének, cserkészévének és egyházi évének kapuit. Öröm az, hogy minden ilyen nyitott ajtóban mosolygó vezetők állnak, akik szeretetteljesen fogadják az idei év magyar érdeklődőit a Hamiltonban zajló széleskörű, közösségi tevékenyégeire.
cserkészekmagyar iskolaSzabibáegyház

„Hívogat az iskola, kapuját ki tárja…” - dallal támasztja alá nem csak minden őszi évnyitón, hanem minden egyes keddi tanítási napon az Arany János Magyar Iskola tanári kara és velük együtt zengő gyerekek zaja. Idén ősszel, szeptember 10-én nyitotta ki ajtaját a magyar iskola, majd ennek örömére a rákövetkező kedden, egy szintén évnyitó hangulatú és közösségépítő kalandparkos élményben volt részük, mind a gyerekeknek, mind a szülőknek. Hála van a szívünkben, hogy idén is három osztállyal és az óvodások csoportjával nézhetünk neki ennek a 2024-2025-ös tanévnek.

„Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt…” - hangos nótaszóval mutatják meg a Hamiltoni Magyar Cserkészcsapatok is, hogy idén is együtt fognak növekedni cserkésztudásban, szellemben és közösségi lelkiségben. 2024. szeptember 20-án tartották az évnyitó tábortüzüket, ahol nagyon szép számban gyűltek össze nem csak cserkészek, hanem új érdeklődő szülők, családok is. Bizsergető érzés mindig egy tűz körül ülni, felidézni hagyományos népdalainkat, gyermeki lelkünket felpezsdítő játékainkat és az új cserkész évi találkozások öleléseiben mosolyt adni meg kapni egyszerre. Idei cserkész évünk mottója, hogy minden téren megerősödjünk, és ezt a törekvést példázza a legrendkívülibben, a szeptember 29-én ünnepelt, örök ifjú Szabi bácsi 100. születésnapja, Isten éltesse egészségben, meghittségben ez úttal is szeretett cserkésztestvérünket és egész családját!

„Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!” – hangzott el a hamiltoni Szent István Római Katolikus Egyházközség szeptember 29-ei szentmiséjén a Mózes negyedik könyvéből. A katolikus plébánia továbbra is buzdítja híveit, különösen fiatal családosait, hogy bátran csatlakozzanak vasárnapi közös szentmisékre, hiszen gyerekeik számára idén is biztosítjuk a gyerek igeliturgia alkalmakat, hogy a csöppségek és szüleik is tudjanak kapcsolódni a maguk nyelvén Jézushoz és tanításaihoz.

Indul az év, az Örökség Hónap, várnak a bálok, a színvonalas rendezvények, koncertek minden kedves érdeklődőt a Hamiltoni Magyarok Közösségébe!