Péntek este érkeztek a cserkészek, hogy a bajba jutott tengeri bölcsek nyomára akadjanak és megmutassák: elég bátrak, hogy segítsenek rajtuk.
Jöttek magyar cserkészek Bécsből, Drezdából, Frankfurtból, Mainzból, Berlinből, de még Argentínából is. A kiscserkészek az este folyamán találkoztak a három tengeri bölcsek közül kettővel Pingvinnel és Polippal, akik segítséget kértek, mert a tengeri állatok nagy bajban vannak. Mindezek tetejében a harmadik Tengeri Bölcs, Teknős még nem érkezett meg! Noha nem voltunk meglepődve, ő mindig késik. Nade nem ennyit! Pingvin és Polip elvarázsoltak bennünket, hogy a víz alatt is lélegezhessünk, és kezdődött is a nagy kaland, a Halacska-tanyán és a Bálna-házban.
Szombat délelőtt a kiscserkészek lassan kishalacskákká változtak, miközben a tengeri állatoktól mindenféle érdekes dolgot tanultak a Föld vizeiről és a vizekben élő állatokról és növényekről. Többek között dalokat tanultak, megtudták mit eszik a bálna, és arról is szó volt, hogy a tengerekbe kerülő szemét milyen bajokat okoz az állatoknak.
Délután pedig elindultak, hogy segítsenek a bajba jutott állatokon. Az út során találkoztak Tengericsikóval, akinek segítettek ételt szerezni az arra portyázó veszélyes kardszárnyú delfin ellenére is. Találkoztak Medúzával, segítettek Tintahalon és kiszabadították Teknőst, aki egy hálóba gabalyodott. Úgy tűnik mégsem lassú járása miatt késett a találkozóról a bölcs teknős. Az út végén a kishalacskák megtalálták a darabjait annak a térképnek, ami később elvezette őket egy titokzatos mélytengeri ládikához.
Este a tábortűznél énekszó és vidám játékok után a Tengeri Bölcsek elé vitték a rozsdás ládikát, és azok a kishalacskák segítségével képesek voltak kinyitni a ládát. A nyitó varázshoz csak három dologra volt szükség: segítőkészség, kedvesség és bátorság. Szerencsére a kishalacskák megmutatták, hogy bennük mindez megvan, és a láda abban a pillanatban kinyílt.
Töhötöm, a Teknős volt bezárva oda, aki elmondta, hogy a tenger legmélyebb pontján lehet megoldani a problémát. Az túl veszélyes volt éjszakára a kishalacskáknak, ezért ők inkább nyugovóra tértek és a Bölcsek pedig maguk indultak útnak.
Másnap reggel a Bölcsek visszatértek és megtudtuk, hogy a küldetésük sikerrel járt, a kishalacskák nagyon ügyesen segítettek, és sikerült megmenteni a tengeri állatokat a nagy bajtól.
Még szerencse, hiszen a varázslat lassan elveszíti erejét és visszaváltozunk emberré. Mielőtt viszont ez megtörtént volna, Polip és Pingvin megköszönte a segítséget, és elmondták, hogy minden picike segítség nagyon fontos, mert a sok kicsi segítség összeadódik és nagy segítség lesz belőle. Ezzel az útravalóval indították el a felszín felé a kishalacskákat és egy kagyló alakú tengeri emlékkel, mert azok is tisztítják a tenger vizeit, ahogy a kishalacskák is tették.
A végén mindenki időben felért, és visszaváltozott kiscserkésszé.
A tengeri bölcsek megmenekültek és a kiscserkészek megtanulták, hogy akkor is segíteni kell, ha úgy látjuk, túl kevesek vagyunk ahhoz, hogy egyedül változtassunk, mert a sok kis segítségből végül nagy segítség lesz.
A fenti írás és hozzátartozó képek megtalálhatók itt is: https://www.cserkesz.eu/alamerultek-es-segitettek-a-tengeri-bolcseken-a-...