Alázattal szolgálni a magyar örökséget
Személyes reflexió:
Belecsöppenni egy három generációt átölelő, magyar kultúrát, értéket ápoló és teremtő családi ház múzeummá alakulásának közepébe, a véletlen műve is lehet. Magam nem hiszek a véletlenekben, sokkal inkább a Gondviselésben, és abban, hogy mégpedig nincsenek véletlenek. Kezdettől éreztem, hogy nem véletlen műve, és nem tudok elmenni mellette. Így kerültem bele Amerika harmadik magyar múzeumának előkészítési munkálataiba, fél évre rá pedig már az ünnepélyes megnyító szervezésébe, lebonyolításába.
Van valami furcsa sorsszerű kapcsolata a családomnak a múzeumokkal. Férjem a székelykeresztúri Molnár István Múzeum udvarán nőtt fel, a múzeumalapító nagyapa és muzeológus apa mellett. (A múzeum ma már méltán viseli a nagyapa nevét.) Nem is olyan régen a kolozsvári Vallásszabadság Házának egyházi relikviákat bemutató termének berendezésénél, férjem mellett magam is részt vállaltam. Mindezek után, Kaliforniában egy családi múzeum beindításában segédkezni, még akkor is ha egyikünk sem végzett muzeológus, mégis teljesen természetesnek tűnt.
Így váltunk részesévé élettörténeteknek, művészet, kultúra és hagyománymegőrzésnek, erős magyarságtudattal átitatott emberi sorsoknak.
A megnyitó egy meghatározó időszak végét ugyanúgy jelenti, mint egy újnak a kezdetét. Új helyszín, új lehetőség konferenciák, könyv- és filmbemutatók részére. De, ami a legfontosabb, hogy magyar örökséget őriz, vigyáz, örökít át.
