2025. március 15. Johannesburgban II.
Engedjék/engedjétek meg, hogy a most következő videót személyesebb, így kissé összeszedetlenebbnek tűnő módon vezessem fel.
A Dél-Afrikai Magyar Szövetség (Hungarian Alliance of South Africa/Hongaarse Alliansie van Suid-Afrika) március 15-i megemlékezéséről eredetileg is két tudósítást terveztem közreadni. Az egyiket március 19-ére, arra a napra időzítettem, amelyen 1848-ban a tervek szerint a forradalomnak „ki kellett volna törni”, a másodikat pedig március 22-ére, a nemzeti ünnep – egyházi kifejezéssel élve – nyolcadára.
Az első tudósítás a mellékelt galériában már meg is található az esemény szerintem gazdag képanyagával és rövid leírásával, amelyhez mentorom, Lechky Károly szolgáltatott nagylelkűen telefonon keresztül információt, mivel én a kérdéses időpontban Európából, home office-ban igyekeztem ellátni feladataimat.
A kétrészes sorozat itt és most közzétett második része azt a körülbelül négy perces háromnyelvű (angol, afrikaans, magyar) videóüzenetet tartalmazza, amelyet bécsi otthonom, a Collegium Pazmanianum dísztermében vettünk fel P. Varga János rektor atya hozzájárulásával és segítségével.
Mivel egyelőre csak nagyon kevés tagját ismerhetem a dél-afrikai közösségnek, s őket sem személyesen, ezért azt sem tudhattam igazán, milyen stílusú és tartalmú szöveget fogalmazzak és olvassak fel a kamerába. Ezzel együtt is remélem, hogy csak emeltem, és nem rontottam múlt szombaton az ünnep dél-afrikai fényén.
Nagyon izgultam, hogy hogyan fog a megemlékező közönség reagálni, így március 15. délelőttjén futni mentem, hogy levezessem a bennem felgyülemlett kreatív feszültséget. Bécsről lévén szó, indulhattam volna Schwechat felé, ahol 1848 őszén seregeinket olyan dicstelenül elverték, végül éppen az ellenkező irány mellett döntöttem.
A város peremén, gyors ebédem közben ért mentor-helyettesem, Lakatos Jennifer videóhívása, amelynek köszönhetően bepillantást nyerhettem abba, hogyan reagál a vendégekkel kiegészült egyesületi tagság szavaimra, mondataimra. Üzenetem elhangzásának valószínűleg az ekkor készített képernyőfotóm az egyetlen maradandó emléke. Milyen jó is lett volna igaziból ott állni a címeres szőnyeggel ékesített pódium előtt! De, ami késik, nem múlik!
Azt mondták nekem, s ez nagy örömmel töltött el, hogy ünnepi gondolataimat az egybegyűltek „figyelmesen hallgatták végig.” Előre is köszönet azoknak, akik az évforduló elmúltával is megtisztelnek azzal, hogy megtekintik videómat! Éljen még egyszer és mindenkor a magyar szabadság, éljen a magyar haza!
Külön köszönet Hevesi Ferencné és Rina Loader tanárnőknek az angol, illetve afrikaans nyelvű részek átnézéséért!
