Zengett a „Hazám, hazám” a március 17-i Hollandiai Magyar Bálon

/ Szvák Anna /
szvak.anna képe

A hagyományhoz híven, 1929 óta minden évben, így most is sor került az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc emlékünnepségére az Országos Magyar Bál keretében. Ezt, a mindenki által várt társadalmi eseményt az Amszterdami Hungaria club 1929 rendezi, a hatvanas évektől a Hollandiai Magyar Szövetséggel karöltve. Ebben az évben az ünnepély 2018. március 17-én került megrendezésre, az Amszterdam közelében fekvő Haarlem városában, a Societeit Vereeniging épületében, amely méltó helyszín volt a megemlékezésre.

Az estet házigazdája, Kántás Pál, a Hungaria Club 1929 elnöke nyitotta meg, ezt a Himnusz közös eléneklése követte. A Hollandiai Magyar Szövetség felkérésére Szabó Emőke református lelkész mondott ünnepi beszédet. Hoeks Györky Zsuzsa, a Hollandiai Magyar Szövetség alelnöke és a Hungaria Club 1929 titkára előadásában Petőfi Sándor: Nemzeti dal című versét hallgathattuk meg. Kocsis András, hollandiai magyar nagykövet tolmácsolta Magyarország miniszterelnökének a hollandiai magyarsághoz írt üzenetét, valamint rövid beszédben méltatta a márciusi eseményeket. Manó Snijders zongorán és Orsaya Hertzinger-Snijders fuvolán Kodály-dalokat és Monti Csárdását adták elő.

Ezután vette kezdetét a táncos-zenés vacsora, a zenét a Budapest Gipsy Band öt-tagú zenekar szolgáltatta, Váradi Tamás vezetésével. Kirkósa Orsolya és Bálint Gábor operaénekesek és John Leeuwen zongorista Kodály Zoltán: A Csitári hegyek alatt c. dalát duettben, valamint Erkel Ferenc: Bánk bánjából a “Hazám, hazám” c. áriáját adták elő. Leo Gorsen zongorista kellemes tánczenéről gondoskodott.

A bál résztvevői egyhangúan sikeresnek mondták az estét, amelyre ezen a helyszínen a második alkalommal került sor.

2018 Magyar BálHollandiai Magyar Hírek és Minority SafepackÜnnepi megemlékezésHoeks Györky Zsuzsa, Nemzeti dalKocsis András, nagykövetOrsaya Hertzinger-Snijders fuvola és Manó Snijders zongoraKirkósa OrsolyaMagyar Bál, vendégekKirkósa Orsolya és Bálint GáborMagyar Bál, táncA Magyar Bál vendégeiSzabó Emőke ref.lelkész ünnepi beszédeHungaria Club 1929, Kántás Pál és Hoeks Györky ZsuzsaA Magyar Bál jó hangulatban zárultMárcius 15-i Magyar Bál az Amstel Hotelben 1932-ben