Új-Zéland 2019.október 23.

Új-Zéland 2019.október 23.

/ Lázár Anna Dóra /
lazar.anna.dora képe

Új-Zélandon összesen 3 helyen tartottunk hivatalos megemlékezést az október 23-i eseményekről: Aucklandban, Wellingtonban és Christchurch-ben. Mind a három városban a Himnusz eléneklésével indítottuk az eseményt. 

Aucklanban az Aucklandi Magyar Klub szervezésében a Wellingtoni elsőbeosztott diplomata, Fazekas Béla bevezető beszéde után “Gábor bácsi” személyes beszámolóját hallhattuk a 23-i történtekről. Ezt követően Biró Márton és jómagam, Lázár Anna Dóra táncházat tartottunk a magyar közönség számára, majd hagyományosan ünnepi vacsorával zártuk a megemlékezést.

Wellingtonban a Magyar Millennium Park Trust, egyben Szentirmay Klára szervezésében emlékeztünk meg a 23-i történésekről. A wellingtoni nagykövet, dr. Szabó László Zsolt feleségével és az elsőbeosztott diplomatával, Fazekas Bélával vettek részt a megemlékezésen . 

Neiner András christchurch-i KCSP-s  két vers szavalásával nyitotta meg a műsort, majd Biró Mártonnal Kalocsai táncot és Szatmári táncot mutattunk be a magyar közösség számára. Wellingtonban is moldvai táncházzal és vacsorával zártuk a napot. 

A Christchurch-i Magyar Egyesülettel a Beverley Parkban lévő kopjafánál koszorúzással és nyitó beszéddel emlékeztünk meg október 23-ról. Ezt követte az Új-Zélandon egyedülálló, saját klubházzal rendelkező Christchurch-i Magyar Egyesület műsora. Fellépett a helyi táncegyüttes, Mártonnal pedig kalocsai és mezőségi tánccal készültünk a déli szigeti megemlékezésre. A program része volt még egy filmvetítés és a közös ebéd elfogyasztása.

 

Christchurch 2019. október 23. Kalocsai Christchurch 2019. október 23. Kalocsai Christchurch 2019. október 23. Kalocsai Wellington 2019. október 23. Szatmári Wellington 2019. október 23. Szatmári Wellington 2019. október 23. Szatmári Wellington 2019. október 23. Szatmári Új-Zéland Október 23. Moldvai táncház