SOMIT 30

Svédországi Ifjak Társasága fennállásának 30. évét ünnepeltük

/ Smid Zsófia /
smid.zsofia képe

A svédországi magyarok által alapított SOMIT generációk 30. fennállását a SMOSZ tulajdonában lévő hällebergai tábortanyán rendezték meg. 

A SOMIT (Svédországi Magyar Ifjak Társasága) 1994. májusában alakult azzal a céllal, hogy összefogja a Svédországban élő magyar fiatalokat és kulturális táborok keretén belül lehetőséget adjon az ismerkedésre, nemzeti és anyanyelvi kincseink megőrzésére és ápolására, illetve mindezek mellett a közös szórakozásra.[1] 1994 óta felnőttek az akkori ifjak, ebből kifolyólag a társaság neve megkövetelte a frissítést; így lettek ők SOMIT generációk.

1994. májusa éppen 30 éve volt, így május 3-5. között rendezték meg a jubileumi táborukat. A hétvégét hosszú szervezés előzte meg, hiszen a teltházas (kb 75 fő) rendezvénynek számos összetevője és programja volt. A hétvége háttérmunkái közt szerepelt a konyhai főzés, a díszlet, a szobabeosztások, az ünnepi beszédek, műsorok, szórakoztató programok, stb. lebonyolítása.

Pénteken érkezett a csapat. Felvettük a fonalat és egymás ritmusát, elrendeződtünk. Szombaton volt az ünneplés. Kezdődött egy közgyűléssel, közben ösztöndíjas társaimmal immár a jó levegőn tartottunk egy gyermekprogramot. A napsütésben szinte üdítő volt a Gergő által szolgáltatott furulyaszóra játszani velük.

Rövidesen elfogyasztottuk a bográcsos ebédet, majd felöltöttük ünneplő ruhánkat és megkezdődött az ünneplés protokolláris része. Urbán Éva, a SOMIT vezetőség tagja konferálta fel Hartmann Barbarát, aki elnöki beszédet mondott, majd következett Bihari Szabolcs, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének elnöke és őt követte Tompa Anna, a SOMIT egyik megalapítója. Ők ketten kiosztották a kitüntetéseket is.

Ez után következett a mi műsorunk. A három svédországi KCSP ösztöndíjas gitárral, énekszóval, prózával emlékezett meg az összetartozás élményéről. Utánunk egy meglepetés program következett, Kovács Sándor, aki régóta tagja a SOMIT-nak, előrukkolt stand up műsorával, mely a hangulat pátoszát egy kicsit közelebb hozta a szívünkhöz. Az ünneplés első felének lezárása a magyar és székely himnuszok eléneklésével és közös tortázással végződött.

Az est második felvonásában a szervezők az ösztöndíjasokkal egy kis SOMIT-mesét adtak elő jelmezekkel, hangtechnikával és képekkel együtt. A résztvevőknek játékos feladatokat kellett véghez vinni, melyet a fenséges sültestálas vacsora szakított félbe. A sok örömteli játékos emlékezés után indult a hajnalig tartó mulatozás, tábortűz körüli ejtőzés.

 

[1] https://www.somit.net/index.php/rolunk2 (letöltve: 2024.05.06.)

fő az ebéd, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországünnepség, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországünnepség, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországünnepség, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországünnepség, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországünnepség, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországstand up, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországszelfikerettel, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországszelfikerettel, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországdíszvacsora, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországdíszvacsora, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországsomistos műsor, Gergő, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországsomitos műsor, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, SvédországApolka tündér, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországvacsora, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországkvíz, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországkvíz2 SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországpuzzle, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországcsoportkép-kicsit másképp, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországmini csoportkép, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédországnagy csoportkép, SOMIT30, KCSP, ösztöndíj, Svédország