A müncheni Regös Néptáncegyüttes karácsonyi ajándéktánca

/ Patai Borbála /
patai.borbala képe

A bajor fővárosban immár hagyomány a Magyar Katolikus Misszió szervezésében megvalósuló karácsonyi ünnepség. December 17-ére a Misszión működő csoportok ajándékműsorral készültek, hogy bemutassák egyéves munkájuk gyümölcsét, és együtt ünnepeljék a karácsony közeledtét.

A Regös Néptáncegyüttes két gyermek és két felnőtt csoportjának tagjai heti rendszerességgel szorgalmasan gyakorolnak, s ilyenkor karácsony táján a tisztelt nagyérdemű is megtekintheti az év során elkészült koreográfiájukat. Elsőként az Ákom-bákom gyerekcsoport lépett a színpadra. Jánosi Lindroos Caroline vezetésével 2015 májusában indult útjára a soha véget nem érő mosolytánc. A legifjabb, óvodáskorú gyerekek Téli vígalom címmel népi játékokkal, páros tánccal és egy aprócska betlehemes jelenettel készültek a nagy napra. Őket követte a Kikelet csoport. A nagyobbacska táncoslábú ifjak mezőföldi ugrós játékokat és táncokat mutattak be Tücsöklakodalom címmel, egy kis mulatságba invitálva a nézőket. Az örömteli felkészülés Sági Dóri majd Patai Bori vezetésével zajlott. A Regös kezdő csoportja ebben az évben pálpataki táncokkal bővítette repertoárját Marta Malgorzata Wesolowska és Kibili Márton művészeti vezetők segítségével. A festői környezetből származó táncukat első alkalommal mutatták be a közönségnek. A haladó csoport rimóci táncokkal készült az idei évben Bilicki Tímea és Bilicki Viktor vezetésével. A stuttgarti II. Nyugat-Európai Magyar Néptánc Fesztivál után nagy sikert arattak a helyi vendégek körében is. A táncokhoz a talpalávalót a magyarországi Lelkes Banda nyújtotta, akik a fellépést megelőző nap főpróbáján és az együttes karácsonyi vacsoráján is lelkesen muzsikált a müncheni táncosoknak.

Idén a színpadi műsor zárásaként a két felnőtt Regös csoport közös tánccal búcsúzott a közönségtől, így közel 40 táncos varázsolt felejthetetlen pillanatokat a teltházas rendezvény végén, különleges élményt ajándékozva a magyar szíveknek.

Magyar motívumokÁkom-bákom csoportBetlehemesKikelet csoportTücsöklakodalomPálpataki táncokJárd ki lábamRimóci lányokRimóci táncokRimóci táncok#2Lelkes Banda és a RegösA köszönet pillanatai