Különleges október 23-i megemlékezés Hamiltonban

Digitális technika, naplófeldolgozás, mini-kiállítás és örömkönnyek

/ Balla Barbara /
balla.barbara képe

Az idei október 23-i megemlékezés némely mozzanata az eddigiektől kicsit eltérő volt. Igyekeztünk hagyományainkat is megtartani, ezért ünnepi megemlékezésünket ünnepi szentmisével kezdtük, ezt követően pedig koszorúzás vette kezdetét a temetőben szervezeteink képviseletében. Műsorunk délután három órakor kezdődött, melyet az Antalóczy család nyitott, akik több, mint ötven éve léptek a magyar kultúra szolgálatába. Megemlékezésük színvonalát saját zongoradarab és vers előadása emelte. A gyerekek műsorához idén a digitális technikát is segítségül hívtuk. 1956 forradalmának eseményeit egy kislány naplója alapján dolgoztuk fel, amit az eseményekhez illő képekkel és korabeli fényképek vetítésével tettük még inkább kézzelfoghatóvá. A gyerekek műsorát övező nagy taps után a Rozmaring táncegyüttes korcsoportjainak bemutatója követte. A műsor után vette kezdetét az idei év különlegessége. Ebben az évben felhívást tettünk közé, összegyűjtöttük közösségünk családjainál található 56-os emlékeinket. A kiállítást maguk a felajánlók vezették, így ízelítőt kaptunk személyes történeteikből. A történelem élővé vált, személyes tárgyaik által mélyebb betekintést kaptunk a forradalom eseményeibe. 

Különleges 56-os megemlékezés Hamiltonban Különleges 56-os megemlékezés Hamiltonban Különleges 56-os megemlékezés Hamiltonban Különleges 56-os megemlékezés Hamiltonban Különleges 56-os megemlékezés Hamiltonban Különleges 56-os megemlékezés Hamiltonban Különleges 56-os megemlékezés Hamiltonban Különleges 56-os megemlékezés Hamiltonban Különleges 56-os megemlékezés Hamiltonban