50 éves a Calgary Vadrózsa Táncegyüttes
A Calgary Vadrózsa Táncegyüttes idén ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. E jeles szám alkalmából ünnepi vacsorát és előadást adott a tánccsoport. A Magyar Ház szinte teljesen megtelt, a szörnyű, havas időjárás ellenére is 280 vendég foglalt helyet az asztaloknál.
Az előkészületeket már a műsor napját megelőző estén megkezdtük. Minden élő és mozgó gyerek és felnőtt segített felállítani az asztalokat, megteríteni, feldíszíteni a termet. A valódi készülődés viszont már több, mint egy hónappal korábban elkezdődött. A szervezőbizottságnak én is oszlopos tagja voltam, fő feladatom egy emlékszoba felállítása volt, valamint a táncház vezetése.
A vacsora napján brutális volt az időjárás. Kicsit olyan érzés volt, mintha egy valódi driftversenybe kerültem volna. De hát ilyen az időjárás Calgary-ban, teljesen kiszámíthatatlan. Miután kihámoztam magam a sínadrágomból és az eszkimóbakancsomból, kezdődhetett a munka. Segítettem a hangtechnikát felállítani, előkészültem az előadásra, és pár utolsó simítást még megtettem a Nosztalgia Csárda névre keresztelt emlékszobában. Közben a konyhában az anyukák és a nem táncos férjek gőzerővel főzték a krumplit, sütötték a hurkát és a kolbászt az esti vacsorához. Az idő ilyenkor egy csettintés alatt eltelik, nem volt ez másképp velünk sem. Mire kettőt pislantottam, már viseletben terelgettem a gyerekeket, a vendégek pedig elkezdtek megérkezni. Az est megnyitásaként a felnövekvő generáció, a Nádihegedű Magyar Népművészeti Műhely nebulói léptek a nagyérdemű elé. Ezt követően a Vadrózsa Táncegyüttes folytatta a műsort Vas megyei táncok koreográfiájukkal.
Időközben elkezdtük a vacsorát is felszolgálni. Magyarokhoz méltóan hurka, kolbász, krumplipüré, székelykáposzta és savanyúság került az asztalokra. Mire a következő műsorszámhoz elértünk, már a süteményt hordtuk a vendégeknek. A vacsora után moldvai táncházzal indítottuk be az estét. A torontói Csango Unchained zenekar csodás hangulatot varázsolt, én pedig a tánctéren vezettem az embereket. Nagyon élveztem a közös munkát, remélem erre lesz még alkalmunk a későbbiekben is, amíg itt vagyok Kanadában. A vendégsereg kedve a tetőfokára hágott, még az is felállt táncolni, aki előtte sosem. Hatalmas mosolyt csalt az arcomra, hogy erre képes voltam, és szinte alig fértünk el a táncparketten, olyan sokan beálltak a táncházba. Hosszú este volt, de számomra felejthetetlen.
A visszajelzések alapján is jól sikerült az este. A Nosztalgia Csárda is elérte a célját, az egykori táncosok mosolyogva nézegették magukat a régi képeken, együtt idézték fel a régmúlt közös fesztiváljait, miközben a különböző trófeákat nézegették. A szórakozás végéhez közeledve, amikor a vendégek már mind hazamentek, közösen összepakoltunk, és amíg a helyére raktuk az asztalokat, az edmontoni „Attilláék” zenekar végig játszott nekünk. Egy rögtönzött after partyt csaptak nekünk, hogy hangulatosabban menjen a pakolás. Boldog vagyok, hogy segíthettem az idei gálaműsor lebonyolításában, és valami pluszt is hozzáadhattam, mint ösztöndíjas. Legyen szó a táncházvezetésről vagy a programfüzet magyarra fordításáról. A következő hónapokban pedig készülünk az új évre, új kihívásokra, táncanyagra és a következő nagy gálára, melyet februárban rendeznek meg itt Calgary-ben, Magyar Gála néven.
Képek: Séfel Katalin és Bánfi Kata
