Emlékkiállítás Pennsylvaniában a reformáció 500. évfordulójára

/ Török Karola /
torok.karola képe

2017-ben világszerte a protestáns egyházak az 500 éve történt eseményekre emlékeznek, a reformáció fél évezredes évfordulóját ünneplik. Pennsylvaniában, a ligonieri Bethlen Közösségben e jeles alkalomra egy kiállítással emlékezünk, mely május végégig tekinthető meg annak múzeumában. Az események felelevenítése helyett a kiállítás a reformáció napjainkban is fellelhető örökségeire fókuszál. Az 1517-ben történtek rövid összefoglalása után olyan az Amerikai Református Egyház által használt tárgyakat, bútorokat, és régi nyomdai kellékeket válogattunk össze, melyek a reformáció nélkül nem állhatnának ma itt. A tárgyak és a bútorok a már bezárt amerikai magyar református templomokból kerültek ide, a nyomdaprések és betűk, metszetek a Reformátusok Lapja nyomdájából való.  A közösség archívumából különböző bibliafordításokat válogattunk, köztük több Károli Gáspár munkájának köszönhető, de a Vizsolyi Biblia második reprintjéből is van néhány példány. Emellett régi Bibliai lexikonokat és elmélkedéseket állítottunk ki, énekeskönyveket és díszborítóba kötött, csatos imádságos könyveket, köztük Méliusz Juhász Péter egyik írásának újra kiadott példányával. Kálvin János és Luther Márton írásainak (teológiai tanainak) néhány példánya is megtekinthető.

A kiállítás ingyenes, május végéig látogatható. Minden kedves érdeklődőt szívesen látunk.

Bethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen MúzeumBethlen Múzeum