Szombat reggel Bécs utcái még csendesek, reggel kilenc óra körül épp, hogy beindul az élet. A szokatlan januári „melegben”, ragyogó napsütésben szállok fel az 1-es villamosra, s figyelem, ahogyan a házak közül kikandikáló napfény beszűrődik az ablakon. Mire a Schwedenplatzra érek, Dóri, Anna és Kriszti már előkészítették a 10 órától kezdődő óvodai foglalkozásra a termet – játszószőnyeget terítettek a koncerteknek, előadásoknak, találkozóknak, néptáncos és színházi próbáknak helyet adó nagyterem közepére, az ablak melletti asztalokon tányérok sorakoznak a közös falatozáshoz, a bábszínház díszletei az ajtó mellett felállítva várják, hogy kíváncsi gyerekszemek pihenjenek rajtuk.
Anna a konyhában tüsténkedik, hiszen a mai alkalom különleges: a kétórás foglalkozáson kalácsot sütnek majd a gyerekekkel. Kérdésemre elmondja: egyszer sós cipót, máskor édes, tönkölylisztből készült kalácsot sütnek. Mire Anna a sütőbe teszi az összegyúrt tésztát, hogy alkalmas időre megkeljen, már hallani az előtérben gyülekező gyerekek hangját.
Dóri vidáman fogadja az érkezőket, mindenkinek örül, mindenkire nevet. Van, aki most jött először, és még bátorítani kell, de a hangulat már az első találkozásnál barátságos. S miután a gyerekek készen állnak, indulhat a közös „vonat”, kézen fogva, énekelve lépnek be a terembe.
A megilletődött, álmos gyerekarcok hamar felélednek a közös éneklés során: először vattahópelyhekkel szórják tele a szőnyegen megbúvó kis veréb fészkét, majd kezecskéikkel házikót formálva menedéket adnak a kismadárnak. Néhány később csatlakozó gyerek is nagy örömmel kapcsolódik a játékba. Akkor tudom meg, hogy valahol esett a hó előző este, sőt, egyesek még szánkózni is mentek kora reggel. Később Dóri találós kérdésekkel kelti fel a gyerekek érdeklődését, amelyek mindegyike egy-egy téli ruhadarabra vonatkozik. A kicsik lelkesen keresgélik a teremben elrejtett számokat, amelyek alatt a találós kérdések, illetve a kis ruhadarabokat ábrázoló képecskék rejlenek.
A játék után kezdődik a nap fénypontja: a közös sütögetés. Kristóf és Ore az asztal sarkán nevetgélnek, Lea és Léna kíváncsian várják Anna instrukcióit. A gyerekek élvezettel nyújtják, gyömöszölik a kezükbe adott tésztadarabokat, s tekernek belőlük kis csigákat. Míg sülnek a finomságok, a gyerekek elpakolják a játékokat, a kisautókat és színezőket, hiszen amíg négyen-öten Annával sütöttek, addig a többiek szabadon játszhattak.
Megterített asztalunknál mindennapi kenyerünk, hitünk szerint, munkánk után fogyasztjuk most együtt – mondják egymás kezét megfogva a gyerekek az óvó nénikkel együtt. A lekváros kalács mindenkinek ízlik, az eddigi lármát felváltja a gyerekek csendes majszolása. Dóri a születésnapokról kérdezgeti az ovisokat, s kiderül, hogy ki kivel született egyazon napon.
A közös hálaadás után lázas készülődés veszi kezdetét, hiszen hátra van még Bogyó és Babóca meséje. Figyelő, kutató szemek tapadnak Annára, aki a csigafiú és a katica lány téli történetével búcsúzik a mai napra az óvodásoktól. A mese befejeztével páran alig akarnak hazamenni, s még hallom, ahogy Kristóf kérleli édesanyját: „Menjünk ki szaladgálni, játszani, és Ore is jöjjön!”
