Müncheni "ládafia" – életek, sorsok, történetek

„Külföldön élni egy felelősség is - én az országomat, a magyarságot reprezentálom”

/ Patai Borbála /
patai.borbala képe

Sorger Erzsébet informatikus, festőművész, a Bajor-Magyar Fórum főtitkárasszonya egy európai körút során járt Münchenben. Családja barátainál tett látogatása alatt nyári munkát vállalt, majd befejezte tanulmányait Budapesten. A matematikán alapuló számítástechnika vonzotta kezdetektől fogva, diplomamunkáját és doktori disszertációját is a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Informatika Tanszékén végezte. S ha nem talált volna rá a szerelem a bajor fővárosban, akkor egykori munkája révén került volna ebbe a városba. Tehát az út mindenképpen erre vezetett. Kezdetben a Siemensnél, majd a nyugdíjba vonulását megelőző 25 évben informatikusként a Bajor Rendőrfőkapitányság számítástechnikai osztályán dolgozott. Nyitott, társasági személyiségének köszönhetően évtizedek óta fontos társadalmi szerepet tölt be. A Bajor-Magyar Fórum főtitkáraként végzett munkájáért 2015 augusztusában Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést kapott Áder János köztársasági elnökünktől. Gyerekkora óta rajzol, elmondása szerint mindig is festő szeretett volna lenni. Vágya teljesült. Részt vehetett grafikáival a „Müncheni Művész Szövetség“ évi nagy kiállításán - München legnevezetesebb művészi központjában - a „Haus der Kunst“-ban. Erzsébet, mint „Oscar-díj-ról” beszél erről az eseményről. Ezt a szervezetet II. Lajos király alapította 1868-ban, azóta a művészek fellegvára. München központjától az Olimpia toronyig függtek festményei, Texasban is bemutatkozott. Idén ősszel lesz az 50. kiállítása. A kétgyermekes családanya immár két unoka boldog nagymamája. Férje német származású, folyékonyan beszél magyarul, ahogy gyermekei és unokái is őrzik a magyar nyelv szépségeit. Életéről, vágyairól és további „Oscar-díjairól” interjúban mesél bővebben. Honlapja ITT található.