A nyelv az egymás közötti érintkezés legfontosabb eszköze. Vannak, akik ügyesebben fűzik a szót, általuk lesz a köznyelvből irodalom, vagyis művészet.

A mozgással való beszéd és önkifejezés pedig a tánc. Legfontosabb szerepe – ugyanúgy, mint a szavakkal való beszédnek – az egymással való kommunikáció. A kapcsolódás. A mozdulatok mesteri módon való fűzése pedig szintén válhat művészetté.

Engem a tánc, mint köznyelv, vagyis a kapcsolódás ejtett rabul. A férfihoz kapcsolódás, a többi táncolóhoz, a muzsikusokhoz, az egész nyelvterületünket felölelő néptáncos közösséghez való kapcsolódás varázslata. A paraszti életben is ez volt a tánc szerepe, a mai városi táncházas kultúrában is ez. Voltam előadóművész, és alkotó is vagyok, ám számomra mégis a köznyelv, vagyis a mozdulatok tanítása, jelentése, az ez által való közösség létrehozása az igazi hivatás.

Mennyivel fontosabb egymás derekát fogni, mint a telefonunkat! Mennyivel több egymás szemébe nézni, mint a monitorra! Tekintetet cserélni, egymás testét érinteni, közösen mozdulni, élőszót váltani, együtt érezni, együtt lenni!

A tánc a testünk nyelve. A táncművészet mozdulataink költészete. Lelkünk táplálékai.

A közösség pedig a lételemünk.