Párizsi Magyar Iskola Egyesület 'Kabóca'

Győri Ágota (2018)
Győri Ágota (2018)

A Párizsi Magyar Katolikus Misszió 2017 őszén ünnepelte kilencven éves fennállását. Itt működik immáron több mint harminc éve a Magyar Iskola, melynek 2004 óta tanára és vezetője Dr. Hevér-Joly Krisztina. A meglévő adatok szerint az iskolában az elmúlt évek során több mint százan tanultak, és 2004 óta tizenöten tettek sikeres érettségi vizsgát magyar, mint idegen nyelvből. 

Az Iskola szervezett keretté alakítására az idén került sor. 2018. január óta Association École Hongroise de Paris ‘Kabóca’ (Párizsi Magyar Iskola Egyesület –„Kabóca”) név alatt folytatja működését, továbbra is a Misszió szárnyai alatt. Ahogy az egyesület alapító okiratában is megfogalmaztuk, célunk a magyar kultúra és nyelv népszerűsítése a gyermekek körében, valamint koncertek és gyerekelőadások szervezése. Az egyesület megpályázta és megnyerte a Bethlen Gábor Alap 2018. évi „Nemzetpolitikai célú támogatások” nevű pályázatát, amelyet a diaszpórában található, magyar nyelvű oktatást végző szervezetek számára írtak ki.